HÍRARCHÍVUM

Képviselő-testületek találkozója

Képviselő-testületek találkozója
2014. március 4. 14:49

Csengerújfalu és Ura Egyházközségek képviselő testületei és a Túrtetebesi Egyházközség képviselő-testülete között néhány évvel ezelőtt létrejött egy baráti kapcsolat, azzal a céllal, hogy egymást még jobban megismerjük, tapasztalatot cseréljünk, határon átnyúló kapcsolatokat építsünk, egymás hitéből gazdagodjunk és egymást erősítsük.

Ezúttal a csengerújfalui és urai egyházközség volt a kezdeményezés házigazdája.

Március 1-jén, szombaton, az Urai Görögkatolikus Templomban 10 órakor kezdődött Szent Liturgia keretében kértük Isten áldását a találkozóra és az együttműködésre, és fejeztük ki, hogy a legfontosabb dolog, ami összeköt bennünket az Istenbe vetett hitünk.

Ezután megtekintettük az éppen felújítás alatt álló csengerújfalui templomot, majd az egyházközségek képviselő-testületeinek tagjaiból alakult két futballcsapat mérte össze tudását a csengeri sportcsarnokban, ahol jó hangulatú mérkőzés keretében a vendégek kerekedtek fölül a gólok számát illetően.

Ezt követően beszélgetésekre, eszmecserére került sor, melyet már a terített asztal mellet folytattunk. Bízunk benne, hogy személyes beszélgetéseknek, a kötetlen hangulatnak és Isten áldásának köszönhetően a találkozó új barátságok kezdete volt, s lesz folytatása.

A találkozó a Hierotheosz Egyesület támogatásával jött létre. 

Trella Tibor
parókus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert