HÍRARCHÍVUM

Autójelzésünk

Autójelzésünk
2010. február 16. 10:59

Járva az ország útjait, többször láttam autókon egy autójelzést, matricát, amely Krisztusi szimbólum és egy keresztény felekezetet takar. Nagyon nagy ötletnek láttam eme tanúságtételt. Megfogant bennem hosszú útjaim egyikén a gondolat amelyet mint dekoratőr meg is tudok valósítani.

Az ötletem hittanos tanulmányaimra és ministráns koromra vezet vissza, ahol a liturgia előkészületénél láttam a diszkoszra helyezett bárány proszfora nyomatát, amely egy görög mondat rövidítése egy keresztel. Majd kutatva eme szimbólum után megtaláltam a görögkatolikus püspöki címerben, imakönyvekben, stb. A görög mondat jelentése pedig: Jézus Krisztus győz!

Készülve a „Kegykép hazatérése” gyalogos zarándoklatra, kigondoltam, hogy ha addigra elkészítem a matricákat evvel a szimbólummal, a zarándokok a szélrózsa minden irányába jelként hordoznák JÉZUS KRISZTUS GYŐZ! Sürgetett az idő. Barátaim segítségével el is készültek a matricák a zarándoklat előtti éjszakára.

A zarándoklaton bölcsebb társaim azonban azt javasolták ne szórjam szét most ezt a matricát az emberek között, kérjem ki a véleményét a püspöki hivatalnak, hogy valóban jó ötlet-e, valóban használható jelkép-e? Beláttam társaim igazát. Dr. Seszták István atyához fordultam segítségül. Az atya elfoglaltságait ismerve nem bíztam gyors intézkedésben.

Nagyon tévedtem! Felgyorsultak az események, hamar lezárultak az egyeztetések. Gyorsan megnézték, átjavítgatták, színeket (külsőleg ragasztható: bordó, arany, fehér; belülről, a szélvédőről ragasztható SOS felirattal: kék) választottak. És egyik nap már a nyíregyházi szeminárium udvarán dekoráltam az első autókat mutatóba.

Kezdődhetett a „gyártás”!

A Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgyboltban (4400, Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. Tel: 42/6310 431 v. 30/ 836 2197) megrendelhető és megvásárolható.

Ezzel a cikkel szeretném felhívni minden görögkatolikus autós, motoros, biciklivel közlekedő, ember figyelmét, tegyünk bizonyságot Jézusról, görögkatolikusságunkról, hitünkről!

Ha járva az ország útjait meglátnék ilyen jelzést egy-egy, vagy akár még több autón, megdobbanna a szívem, mert tudnám: Jézus Krisztus győz!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert