NEWS ARCHIVE

Családtábor 2014

Családtábor 2014
2014. március 14. 11:02

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is szervezünk tábort görögkatolikus családjaink részére Balatonföldváron (Riviéra Hotel) 2014. július 14-19. között.

Jelentkezni a parókusokon keresztül lehetséges. A Hotelről tájékozódni a www.rivieraparkhotel.hu honlapon lehet.

Négyszáz fős a szállásunk, így a részvételi szándékot kérjük minél hamarabb jelezzék.

Nem egyházmegyei, hanem görögkatolikus a táborunk, így az Exarchátusból is várjuk családok jelentkezését, az ottani Családpasztorációs Bizottságon keresztül.

Az utazást mindenki egyénileg oldja meg. Akik személygépkocsival érkeznek, hétfőn lehetőleg 15-17 óra között érkezzenek. A tábor területén van parkolási lehetőség, térítés nélkül.

Vacsorát már kapunk a táborban.

Az érkezést követően a főbejáratnál lesz az eligazítás, s ezt követően keresi meg mindenki a helyét a táborban. A szálláshelyek elfoglalását a segítők koordinálják, de a létszám miatt nyilván türelemre és belátásra lesz szükségünk, hiszen időbe telik, míg mindnyájan a helyünkre kerülünk.

A tábor szobabeosztását június 30-án véglegesítjük, ezt követően nem tudunk elfogadni sem lemondást, sem változtatástsem a csoportok létszámát, sem összetételét illetően, és a beosztással kapcsolatos kérdéseket, esetleges kéréseket is csak eddig a napig fogadjuk el.

AZ ANYAGIAK RENDEZÉSE

A díjak:

  • három éves kor alatt ingyenes, de kérjük a létszámban az ilyen kicsi gyermekeket is jelezni, és ha lehet, számukra hordozható kiságyat hozni (ezt tavaly is megtette több család),
  • 3–6 éves kor: 10.000 Ft/fő,
  • 7–12 éves kor: 14.000 Ft/fő,
  • 13–18 éves kor: 19.000 Ft/fő,
  • 18 éves kor felett: 26.000 Ft.

Ezek a költségek az utazást nem tartalmazzák, ahogy már fentebb említettük, azt mindenki egyénileg oldja meg, esetleg ismerőseivel egyeztetve.

A jelentkezésekkel együtt előlegként a költségek felét kérjük befizetni május 31-ig, a jelentkezés ezzel válik biztossá. Munkatársunk, Vadász Viktória fog visszajelezni a családnak a megadott e-mail címre a biztos jelentkezés tényéről.

Az összegeket személyesen Vadász Viktóriánál lehet befizetni, a parókus atyákon, illetve a kerületi családfelelős papokon keresztül.

SZÉP kártyás fizetés is lehetséges, de kérjük, ezt előre jelezzék!

A tábor részvételi díjának teljes összegét legkésőbb június 20-ig mindenki fizesse be. Ezt a befizetést is készpénzben kérjük, a püspökségen Vadász Viktóriánál.

A táborban ágyneműt és napi háromszori bőséges étkezést kapunk. A fogkefénken és egyéb mindennapi szükségletünkön túl ne felejtsük otthon a fürdőruhát, a naptejet, napszúrás ellen viseljünk sapkát, és legyen sportfelszerelésünk! Hozzunk estére, illetve rossz idő esetére melegebb holmit és esőkabátot, sportcipőt, esetleg társasjátékot, labdát is. Szúnyogriasztó sem árt. A diákigazolvány mellett legyen nálunk a TAJ kártya vagy annak másolata is. Aki valamilyen gyógyszert szed, ne felejtse otthon. Ha valaki liszt-érzékeny, és az étrendjét ennek megfelelően kell összeállítani, előre jelezze, hogy erről időben tájékoztathassuk a konyhát.

Konkrét ügyekben a Pasztorációs Iroda hepi@gorogkatolikus.hu e-mail címén, vagy a (30) 768 7821-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve segítséget vagy eligazítást kérni.

A tábor kezdetéig fohászainkban is gondoljunk egymásra, készülve arra, hogy igazán értékes napokat tölthessünk együtt. A találkozást várva, egy élményekben gazdag hét (és persze a jó idő) reményében, valamennyi munkatársunk nevében is szeretettel köszöntünk minden résztvevőt:

a szervezők 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert