HÍRARCHÍVUM

Németh Zsolt: a keresztény Európa modernizációs stratégiája jelentheti a kiutat a válságból

Németh Zsolt: a keresztény Európa modernizációs stratégiája jelentheti a kiutat a válságból
2014. március 20. 19:37

A válságból a kiutat a keresztény Európa modernizációs stratégiája jelentheti, amely azon a felismerésén alapul, hogy a fenntartható európai társadalmat csak a lelki erő visszanyerésével lehet megvalósítani – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2014. március 20-án Máriapócson.

Németh Zsolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen megtekintette a kegytemplomot és határon túli görögkatolikus papokkal találkozott.

A máriapócsi Zarándokházban tartott előadásában a politikus kijelentette: a nemzeti közösségek megmaradásának szolgálatában az egyházaknak kulcsszerepük van.

Az egyház felelőssége, hogy meghatározza, miként töltheti be hitelesen a küldetését a mai világban úgy, hogy a tanítása a mai embernek is elérhető és megérthető legyen – magyarázta. Mint mondta, ez mindig legnagyobb kihívás az egyház számára, és a politikának ezzel kapcsolatban nincs teendője.

Az államtitkár hangsúlyozta: tévúton jár az a politika, amely az egyházakat természetes szövetségesnek tekinti. Ez nem lehetséges, az egyházaknak ugyanis sajátos küldetésük van. A politika legfeljebb stratégiai partnernek tekintheti az egyházakat, megteremtheti a feltételeit annak, hogy az egyházak elláthassák a lelki szolgálatukat, de ezt a keretet csak az egyházak tölthetik meg tartalommal – mutatott rá.

Németh Zsolt kitért arra is, hogy a magyar görögkatolikus egyház különösen erős azokon a területeken, ahol sok a társadalmi kihívás, és ez nagy terhet ró az egyházi közösségekre. Az államtitkár elismerését fejezte ki, hogy a görögkatolikus egyház fenntartja a reményt a sokszor reménytelen helyzetben élők számára.

Beszélt arról is, hogy miközben sok szó esik manapság Európa válságáról, sokan elfelejtik, hogy a válságnak mélyebb oka van: Európa, a Nyugat szerinte elvesztette lelki erejét. A gazdasági és politikai válság mindenekelőtt emberi válság, hiszen emberek hoztak felelőtlen döntéseket – közölte.

Németh Zsolt kiemelte: a kormány szerint a szekuláris Európa modernizációs stratégiája kudarcot vallott, de emellett létezik egy másik út, a keresztény Európa modernizációs stratégiája, amely annak a felismerését jelenti, hogy a fenntartható európai társadalmat csak a lelki erő visszanyerésével lehet megvalósítani.

Kérdésre válaszolva az államtitkár az ukrajnai helyzettel kapcsolatban emlékeztetett: a Nyugat szankciórendszert dolgozott ki Oroszországgal szemben, és azt most még nem tudni, hogy ennek harmadik lépcsőjére, a gazdasági szankciókra áttér-e a nemzetközi közösség. Ha igen, akkor Magyarországnak a megvalósítás módjával kapcsolatban vannak elvárásai, mert – mint mondta – "szeretnénk fűteni". Hozzáfűzte: e szankciók bevezetésének a költségeit meg kell osztani.

Azonban az is nyilvánvaló, hogy nem lehet szó nélkül hagyni, amit Oroszország tett a Krímben – hangoztatta. Közölte: még nem lehet látni, hogy hova fut ki ez az eseménysor, és nagy szükség van a Nyugat józanságára is. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy hosszú távon a Nyugat és Oroszország egymásra van utalva.

Németh Zsolt szerdán Kárpátalján járt, ezt követően érkezett Máriapócsra. Délután Kaplonyban felkeresi a Károlyi grófok kriptáját és Szatmárnémetiben megbeszélést folytat Schönberger Jenő megyés püspökkel, majd este Kolozsvárra utazik.

forrás: kormany.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert