HÍRARCHÍVUM

Új ikonok Sajószentpéteren

Új ikonok Sajószentpéteren
2010. február 16. 11:49

A 2005-ös felszentelése óta a sajószentpéteri Szent Péter templom évről évre tovább szépül. A korábbiakban használt kis kápolnában a Petrasovszky (Emánuel) Manó (1902-1976) által festett négy alapkép és egy a keresztrefeszített Krisztus ábrázoló oltárkép voltak megtalálhatóak, melyek átkerültek az új templomba 2004-ben. 2008-ban elindult a templomi ikonok kiegészülése, melyek a tervek szerint a templom falaira, illetve a karzat fával borított korlátaira kerülnek. A képek dr. Kárpáti László keze munkáját dicsérik. Mivel az ikonfestészet nem egy ipari sorozatgyártáson, hanem a Lélek és a művész együttmunkálkodásán alapul, ezért az ikonok elkészülte hosszabb időt vesz igénybe. Az első új ikont, Életadó forrást ábrázoló 2008 decemberére készült el, éppen Kocsis Fülöp püspök atya látogatásakor került felhelyezésre. 2010 januárjáig már a templom falaira szánt képek és az ikonosztázion ajtai is elkészültek, év elején pedig már elkezdődött és az év folyamán folytatódik a karzaton lévő képtartók „kitöltése” az ikonosztázion hagyományaink szerinti képeivel.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert