NEWS ARCHIVE

Köszönet a bajba jutott család nevében

Köszönet a bajba jutott család nevében
2014. április 24. 18:02

A nehéz helyzetbe került család nevében mély hálával köszönjük meg minden nagy lelkű embernek, akik áldozatot hozva adományaikkal támogatták a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőcsaládját. Az Újfehértói Polgármesteri Hivatal bérlakást bíztosított számukra, amit az eddig felajánlott adományokból nagyrészt sikerült berendezni a mindennapi élethez. A családnak az újrakezdéshez még sok mindenre lenne szüksége, ezért várjuk továbbra is a tárgyi és pénzbeli adományokat.   
 
Minden adományozóra Isten gazdag áldását kérjük!
 

 
Egy újfehértói nevelőcsalád nevében kérjük segítségüket. Saját gyermekük mellett három fiú gyermeket nevelnek (2, 4 és 5 évesek) a jó és szép élet reményében. 2014. április 9-én súlyos tragédia történt a család életében: a házuk leégett. Az egész lakás belseje kiégett, minden használhatatlanná vált (bútorzat, ruhák, személyes okmányaik, háztartási gépek). A tűz idején senki nem tartózkodott az épületben. A tűzoltók előzetes vizsgálata alapján valószínűsíthető, hogy a tüzet rövidzárlat okozta. Az ingatlan teljes újjáépítésre szorul.

A hír hallatára rögtön megmozdult a fenntartó Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat és a Hajdúdorogi Egyházmegyei Karitász, ugyanakkor  látva a súlyos károkat, szeretettel várunk és fogadunk anyagi és egyéb támogatásokat.

Pénzbeli adományaikat a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat 10702071-66117540-51100005 sz. számlájára várjuk, a közlemény rovatban tüntessék fel: „tűzkárosultak megsegítésére”. Egyéb adományaikat Gyermekvédelmi Központunkban Nyíregyháza, Víz u. 15. sz. alatt fogadjuk.

Elérhetőség: Kovács Istvánné 06-30-440-2603

Köszönettel a megmentett életek reményében,

a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert