HÍRARCHÍVUM

A szentsírnak őrhelyén – Krisztus-katonák Hajdúdorogon

A szentsírnak őrhelyén – Krisztus-katonák Hajdúdorogon
2014. április 12. 09:26

A film napjaink egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő és művészeti célú médiuma. Történetének első pillanatától a látható világ megörökítésére dokumentatív szándékkal is használták. Szintén ilyen céllal jött létre A Szentsírnak őrhelyén című alkotás is, mely csodálatos, még élő népszokást dolgoz fel.

Az MTVA DUNA WORLD csatornáján 2014. április 20-án, Húsvét vasárnap 10 órai kezdettel műsorára tűzte A SZENTSÍRNAK ŐRHELYÉN – Krisztus-katonák Hajdúdorogon című dokumentumfilmet.

Témája egyházunk egyedülálló színfoltjának, a Krisztus–katonák Nagypéntektől Húsvétig tartó szolgálatának ismertetése, melyet a 2012–es Centenáriumi Évben készült felvételeken keresztül mutat be.

Az alkotást olyan képsorok színesítik, melyeken keresztül bemutatásra kerül az egyházmegye történelmi központjában található Görögkatolikus Székesegyház. Ezen túl sorra veszi azokat a kiemelkedő eseményeket – így a 2008-as püspökszentelést, a Máriapócsi Kegykép gyalogos zarándoklatát, a Centenáriumi Hálaadó Liturgiát – melyeken a Krisztus-katonák megjelentek.

A felvételen Nagy Csaba tárogatóművész játékán túl hallhatjuk énekelni a hajdúdorogi Szent Bazil kórust. Az egyedi hangzású, lélekemelő dallamok és énekek közelebb hozzák a nézőkhöz a filmre vett hagyományt.

A filmben mások mellett megszólal: Kocsis Fülöp, megyéspüspök

Ez az alkalom nem pusztán az alkotók dicsősége: a Krisztus-katonáktól a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközségen át egész egyházunk hasznát szolgálja.

Tisztelettel ajánljuk megtekintésre a Húsvét misztériumát mélységeiben elénk táró feldolgozást.

A DVD korlátozott példányszámban rendelhető:

E-mail: krisztuskatonak@gmail.com

Tel.: 06-70/625-93-36

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert