HÍRARCHÍVUM

Wifi falu lett Hodászból

Wifi falu lett Hodászból
2010. február 18. 09:47

A többségében romák lakta településen hetven család használhatja a világhálót, havi ezer forintért wifi falu lett Hodászból is egy két éve működő programnak köszönhetően - tudta meg a hirado.hu. A keddi avató eseményre a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei, felerészben romák lakta kistelepülésre látogatott többek közt a Hajdúdorogi Egyházmegye Főpásztora valamint norvég és a svájci nagykövetség képviselői.

Drótnélküli internethez, illetve olcsó, felújított számítógépekhez jutott hetven hodászi szegény, roma és nem roma család. Nyírő András, a Wifi falu program kitalálója elmondta: ezzel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodász is tagja lett a Wifi falu hálózatnak, amely eddig három megyében, százhúsz településen, összesen kétezer háztartást foglal magába.

Az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke az előzményekről szólva elmondta: két évvel ezelőtt ötszáz szegény kistelepülést kerestek meg ezzel a lehetőséggel, melyhez most csatlakozott a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközösség is. Eddig a családok ingyenesen tudták a használni a világhálót, azonban miután az állam kivonult a kezdeményezésből, idéntől havi ezer forintért vehetik igénybe a szolgáltatást a háztartások, mert a helyi internet-szolgáltatók és a Magyar Telekom viszont támogatja a programot – tájékoztatott Nyírő.

Nagyon nagy igény van arra, hogy azok az emberek is be tudjanak csatlakozni a világba, akikre mások nem nyitják rá az ajtót, így ez a program is hozzájárulhat a roma integrációhoz, mert sokan akarnak változtatni az életükön, keresnek munkát vagy tanulnak az internet segítségével - magyarázta a program hasznát az ötletgazda. Nyírő András szerint egyébként arra lenne szükség, hogy még szélesebb körben összefogjanak az emberek és segítsék a másikat, hosszútávon gondolkodva. Az alapítvány elnöke hozzátette: programjuk is akkor hasznosulna a legjobban, ha legalább tíz évig működtetni tudnák.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert