HÍRARCHÍVUM

„… és emléke nemzedékről nemzedékre”
Pusztai Miklósné Egri Piroska (1927-2010)

„… és emléke nemzedékről nemzedékre”<br>
Pusztai Miklósné Egri Piroska
(1927-2010)
2010. február 19. 10:35

1758. november 8-án felszentelték a görög katolikus templomot Gebén (akkor így hívták Nyírkátát). A toronyba 3 harang került, hogy hirdesse Isten dicsőségét, hívja az embereket imádságra élőkért és holtakért.

Az első világháborúba mindhárom harangot elvitték, majd 1920-ban újra három harang került a toronyba. A második világégés sem kímélte a harangokat, ekkor a két nagyobb harang esett áldozatul a pusztításnak, majd 1948-ban már csak egy került a toronyba az el nem vitt kicsi mellé.

A templom jubileumi búcsúját 2008. november 8-án megünnepeltük Dr. Keresztes Szilárd püspök atya részvételével, s az imádságos előkészítő év, a sok fohász, a Szűz Anya közbenjárása, a jó Isten kegyelme nem hagyta, hogy az ünnep befejeződjön. A CANTEMUS kórus hangversenye, a zarándoklatok Gyergyószentmiklósra a könnyező képhez és Csíksomlyóra, mind gazdagították lelkünket.

2009. január elején telefonhívás lepett meg: „szeretnék egy harangot öntetni a templomba” – szól Pusztai Miklós és felesége Egri Piroska felajánlása. Szinte szóhoz sem jutottam az örömtől, a meglepetéstől. Komolyan gondolták az adakozást, május 4-én a templom előcsarnokába került a 420 kg tömegű „bé” hangú harang. Sokan megcsodálták a szinte ékszer-szépségű remekművet, mely a lengyelországi Przemisl város öntödéjében készült el. Rajta az emlékeztető: egyik oldalán a pócsi Szűz Anya domborműve az imával: „Ó, könnyező Szűz, ó drága Istenanya, könyörögj érettük!”, a másik oldalon: „Készíttette Pusztai Miklós és felesége Egri Piroska Gebe szülöttei a pócsi Szűz Anya tiszteletére a templom 250. jubileumára Nyírkáta 2009.”

A beszélgetésekből kiderült, hogy Miklós bácsi már a háború végén megtette magában felajánlását, amikor Moszkva alól néhány társával haza indulva már igen fáradtan és elgyötörten harangszót hallottak, ami egy magyar faluba vezette őket. Itthon szembesült az elvitt 2 harang hiányával, s ekkor mondta: „ha egyszer lehetőségem lesz rá, akkor harangot öntetek a templomba’’. Múltak az évek, de a szándék nem veszett el, s a 90. éves adakozó feleségével együtt megérhette, hogy hallja az új harang szavát szülőfaluja templomában. Nem kis adomány, hiszen a harang a villamosítással, a vezérléssel, egyéb költségekkel együtt 3.270.000,- Ft-ba került.

Az adakozás nem csak Nyírkátán gyümölcsözött maradandó értéket, a hajdúszoboszlói egyházközségnek egy lakást ajándékoztak, hogy legyen saját parókiája a közösségnek.

Május 10-én Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyésfőpásztor gyönyörű szertartás keretében szentelte meg az új harangot, melyet a helyére is szereltek a monori HARANGSZÓ Bt. tagjai, ifj. Farkas Titusz és segítői.

A 2 régi harang mechanikus és elektronikai felújítását is elvégezték az Megyei Önkormányzat támogatásával Kozma Péter alelnök úr jóvoltából. Ady verse valóra válik Nyírkátán: „tegnap harangoztak, holnap harangoznak…” A 250 éves templomban újra három harang szól. Legyen ez is összefogásunk, lelki megújulásunk segítője!

Január 12-én, Hajdúszoboszlón 3 pap temette Pusztai Miklós bácsi feleségét, Piroska nénit. Megérhette az álom teljesülését, még életében hallotta szólni a „gebei haragok”-at. A temetés előtti napokban sok ember ajka nyílt imára a harang felhívó szavára. Imádkoztunk az adakozóért, hogy lelke a mindent túláradó bőséggel viszonzó Isten örömében legyen teljes „nemzedékről nemzedékre”!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert