HÍRARCHÍVUM

Barátság-ház felszentelése Homrogdon

Barátság-ház felszentelése Homrogdon
2014. május 15. 09:30

Szép ünnepe volt a homrogdi iskolásoknak, szülőknek, tanároknak, a falubelieknek május 13-án, hiszen Atanáz püspök atya felszentelte a Barátság-házunkat. Sokan gyűltünk össze ezen a délutánon, hogy megosszuk örömünket, mert valami új megszületett néhány évvel ezelőtt, és a szívünkben azért volt a nagy öröm, mert úgy tűnik, hogy ez az valami nagyon is életképes, és élő!

Mi is az a barátság-ház? Egy olyan hely, ahol Krisztus baráti közeledését megtapasztalhatja az a gyerek is, aki már-már elhiszi, hogy őt senki sem szereti, hogy neki nincs jövője, hogy ő semmiben sem jó, hogy ő senkire sem számíthat, őbenne senki nem hisz. Elsősorban úgy akar segíteni ezeken a gyerekeken ez a ház, hogy igyekszünk megmutatni, hogy Isten hisz bennük, nem hagyja őket magukra, sőt barátként szeretné átkarolni őket. Egy igazán barátságos környezetet igyekeztünk kialakítani, ahol otthon érezhetik magukat a gyerekek, akár tanulásról, műhely tevékenységről, vagy munkáról van szó, de nem azért barátság-ház, mert a hely barátságos, vagy mert az ottani pedagógusok barátságosak, hanem azért, mert Jézus baráti közeledését igyekszünk megmutatni itt.

Ez a délután alkalmat adott nekünk, hogy hálát mondjunk elsősorban a Mindenható Istennek, akinek a segítségét magunk mellett érezhettük, és ezután is kérjük, hogy álljon mellettünk! De köszönetet mondhattunk Juhász Géza volt parókusnak, aki elkezdte, Atanáz püspöknek és az Miskolci Apostoli Exarcátusnak, hogy támogatták segítették ezt a programot, a helyi önkormányzatnak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a házat, Csépányné Szabolcsi Erika igazgatónak, aki a ház fenntartását felvállalta és a mindennapi hátteret biztosítja. Köszönetet mondhattunk az itt dolgozó tanító néniknek, Ági néninek, és Nóra néninek, minden segítőnek, a szülőknek, gyerekeknek, akik sokat tettek azért, hogy eddig is eljussunk.

Az ünnepség elején a Homrogdi Bíbor Szív Egyházkórus énekelt, ezt követően püspök atya megszentelte a házat, majd Juhász Géza atya, Csépányné Szabolcsik Erika igazgató, valamint Urbánné Gusztafik Ágnes tanító néni mondtak köszönetet. Az ünnepség végén egy kis kiállítást is megtekinthettek az oda látogatók a ház eddigi életéről, a gyerekek munkáiról.

Reméljük, hogy sok szép örömteli eseményről számolhatunk majd be a későbbiekben is a Barátság-házzal, meg az oda járó gyerekekkel kapcsolatban.

exarchatus.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert