HÍRARCHÍVUM

Egyházmegyei zsolozsmástábor Nyíracsádon – Még lehet jelentkezni

Egyházmegyei zsolozsmástábor Nyíracsádon – Még lehet jelentkezni
2014. június 30. 10:19

A Hajdúdorogi Egyházmegye területén – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is Nyíracsádon lesz a Zsolozsmástábor július 7. (hétfő) és július 10. (csütörtök) között Fülöp püspök atya részvételével. 

A már megszokott rendet követjük:

Érkezés hétfőn délután, kezdés 6 órakor a vecsernyével. Ettől kezdve elvégezzük a teljes bizánci zsolozsmát éjjel és nappal, a szertartások közben pedig folyamatosan olvassuk a zsoltárokat. Ezt csak a keddi és szerdai előadások szakítják meg, amelyeket dr. Kajtár Edvárd, a MKE Liturgikus Intézetének vezetője, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa  fog tartani. Természetesen folyamatosan van lehetőség szentgyónásra és lelki beszélgetésekre, de a szerda délután különösen is ennek az ideje. Csütörtökön délelőtt pedig az utrenye végzésével együtt a Szent Liturgiát is megünnepeljük püspöki szertartás keretében.

Részvételi díj fejenként 5000 forint, amelyért egyszerű szállást és teljes ellátást tudunk nyújtani. 14 éven aluli gyermekek számára a részvétel ingyenes, őket is nagy szeretettel várjuk.

Jelentkezni 2014. július 5-ig lehet, a parochiaacsad@gmail.com e-mail címen vagy Tóth Elek atyánál a (30) 264 3563-as telefonszámon.

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki szeret imádkozni, és ezért szívesen vállal akár nagyobb áldozatokat is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert