NEWS ARCHIVE

Kirándulás a Vadasparkba

Kirándulás a Vadasparkba
2014. május 27. 09:18

2014. május 13-án, kedden, a Hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvodából kiránduláson vettek részt a gyerekek a nyíregyházi Vadasparkban.

Az állatparkban a gyerekek természetes környezetben figyelhették meg, hogy miként élnek a világ különböző vidékein az állatok. A Vadaspark nem egy szokványos állatkert, a gyerekek végigjárhatták a Földet, vadregényes tájakon kalandozhattak az állatok között.

A lelátón ülve gyönyörködhettünk a „Fóka-Showban, a medencében három oroszlánfóka szórakoztatta a közönséget. Az Ócenárium és az Esőerdő-ház, a függőhídon való átkelés mind-mind nagy kihívást és élményt jelentett számukra. Innen a Félelem Barlangjához vezetett tovább utunk, ahol különleges hüllőgyűjteményt nézhettünk meg. A Madárházhoz érkezve gyönyörű zöld, sárga papagájokat láttunk. Majd a Parasztudvar régi hagyományos eszközeit, az istállót, a ház körül élő őshonos állatokat (pónit, mangalica sertést, japán tyúkot, kakast, házinyulat, stb.) is megtekintettük. Rengeteg látnivalói közül emlékezetes még a Medveerdő, a pingvinek, az elefántok és az oroszlánok. 

A Vadasparkból kiérve megebédelt az éhes gyereksereg, majd fagyizhattak egyet a McDonald’s-ban.
Nagyon sok élménnyel gazdagodva, kellően elfáradva indultunk hazafelé.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert