HÍRARCHÍVUM

Nevelőszülők napja

Nevelőszülők napja
2014. május 27. 11:50

„Nevelőszülő – az is egy foglalkozás?” Természetesen az, noha a szülői hivatást az emberiség többsége a magánéletében is gyakorolja, a két dolog azonban, számos hasonlósága ellenére, mégiscsak különbözik egymástól.

2014. május 20-án kirándulást szerveztünk a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózatában működő közel 100 nevelőszülő számára. Célunk az volt, hogy a hétköznapok monotóniájával szemben ezen a napon feltöltődést biztosítsunk a programok által. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a rendezvényeinken minél nagyobb számban vegyenek részt, mivel ezek kapcsolatteremtési, találkozási lehetőségek, ahol a tapasztalatcserék sem ritkák a nevelőszülők között.

Kirándulásunk első állomása Hejce volt, ahol először megtekintettük azt az emlékművet, amelyet a szlovák hadsereg Koszovóból hazatérő, repülőgép-szerencsétlenséget szenvedő áldozatainak emlékére állítottak. A kellemes időben hosszú sétát tettünk a településen. Ennek során megnéztük a püspöki kastélyt, amely régen szerzetes nővérek otthona volt, ma pedig Idősek Otthonaként működik. A Millenáris park gyönyörű fából készült szobraival és a római katolikus templom szintén lenyűgöző élményt nyújtott.

Utunkat Vizsolyba folytattuk tovább, ahol az ebéd elfogyasztása után interaktív idegenvezetésen vettünk részt. Daruka Mihály előadása visszarepített minket a 16. századba, a Vizsolyi Biblia kinyomtatásának idejére. Az aktív közreműködés mindenkit jókedvre derített. Többen saját kezűleg nyomtattak egy-egy oldalt a Bibiliából, a korabeli nyomdagép mai másolatán. Ezek után a református templomba mentünk, ahol az idegenvezetés meghallgatása után megnéztük a Vizsolyi Biblia eredeti példányát.

Következő állomásunk Tolcsva volt, ahol már vártak bennünket. Páll Miklós atya és a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény vezetője, Lónárt Attila, nagy szeretettel fogadtak minket. A csodálatosan szép görögkatolikus templomban bemutatták intézményüket, majd vendéglátással kedveskedtek.

Késő délután értünk Tokajba, ahol fagylaltozással zártuk a napot. Kellemesen elfáradva, de lelkileg feltöltődve, élményekkel gazdagon érkeztünk haza.

Ezzel a nappal mondtunk köszönetet nevelőszüleinknek mindazért az emberi odaadásért, amelyet a családjukat nélkülöző, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekekért tettek és tesznek.

 

a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkatársai

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert