HÍRARCHÍVUM

Szent György kupa Hajdúdorogon

Szent György kupa Hajdúdorogon
2014. június 3. 14:28

1996-ban indult útjára először a labda a hajdúdorogi Szent György kupán. A Görög Katolikus Gimnázium már akkor is fontosnak tartotta, hogy a hittanosok ne csak hittanversenyeken, hanem a sportpályákon is összemérjék erejüket. Az elmúlt 18 év alatt több ezer görögkatolikus fiatal rúgta már a bőrt a dorogi futballpályákon, küzdött a kupáért.

Nekünk szervezőknek sokszor jelentett gondot az időjárás. Az idei esztendőben is a viharos szél, és a gyülekező viharfelhők késztettek minket arra, hogy a tornateremben és a sportcsarnokban rendezzük meg a tornát. De a beszűkült lehetőségek sem rontották el a hangulatot. Sportszerű küzdelemben, izgalmas mérkőzéseken dőltek el a helyezések.

Köszönjük az atyáknak, hitoktatóknak, testnevelőknek, hogy megszervezték az utat, elkísérték a fiatalokat, megtisztelték a szervezőket jelenlétükkel. Bízom benne, hogy a fiatalok is jól érezték magukat, és kellemes élményekkel távoztak Hajdúdorogról.

A győzteseknek gratulálunk, de a többi csapat is büszke lehet a küzdelmes mérkőzésekre, és a sportszerű magatartásra.

Debreczeni Csaba
intézményvezető

Eredmények:

5-6. osztály 

  1. Nyíregyháza (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium)
  2. Újfehértó (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola)
  3. Hajdúdorog (Szent Bazil Oktatási Központ) 

7-8. osztály

  1. Máriapócs
  2. Debrecen (Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  3. Nyíregyháza (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola)

Leány foci

  1. Petneháza
  2. Hajdúdorog (Szent Bazil Oktatási Központ)
  3. Újfehértó (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert