HÍRARCHÍVUM

Együttműködés megállapodást kötöttek a domonkos nővérek és a jezsuiták a Sapientia fenntartóival

Együttműködés megállapodást kötöttek a domonkos nővérek és a jezsuiták a Sapientia fenntartóival
2010. február 23. 16:28

Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya együttműködési megállapodást kötött a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Fenntartói Konferenciájával. A főiskola tíz évvel ezelőtt a bencések, a ferencesek és a piaristák nagy múltú filozófiai–teológia intézményeinek egyesítésével jött létre. A szerzetesi főiskolák integrációját a vatikáni előírások szorgalmazták, az állami törvények pedig kedvező körülményeket teremtettek rá. Az Apostoli Szentszék 1999-ben alapította a főiskolát, amely ugyanebben az évben állami elismerést is nyert.

A hallgatók létszáma jelenleg 443 fő, akik közül hetven szerzetes. A tanárok közül 32 minősített oktató, a szerzetestanárok létszáma 31, akik közül kettő domonkos nővér, három pedig jezsuita.

A domonkos nővérek közössége nagy súlyt fektet tagjainak teológiai képzésére. Most azokat a nővéreket is szeretnék a magyar egyház szolgálatába állítani és velük a Sapientia Főiskolát gazdagítani, akik az utóbbi években kaptak külföldi egyetemeken magas szintű teológiai–filozófiai képzést. Számos külföldi domonkos rendi oktatási intézménnyel már van a Sapientiának több éves együttműködése, ezeket a kapcsolatokat a főiskola szeretné továbbfejleszteni.

A jezsuiták, mivel 1990 után saját főiskolájukat nem indították újra, felsőfokú oktatói–nevelői tevékenységüket a Sapientián kívánják ellátni. A főiskola fenntartói konferenciája számít a jezsuita rend közreműködésére és a külföldi jezsuita teológiai–filozófiai főiskolákkal való együttműködésre. Ez utóbbi különösen jelentős, mivel a jezsuita rend – mely a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend a katolikus egyházban – világszerte 231 felsőfokú intézményt tart fenn, több mint 660 ezer hallgatóval.

A Sapientia főiskola képzési kínálatában első helyen az osztatlan teológusképzés szerepel (MA), amely főképp szerzetespapokat képez nappali tagozaton. Ehhez társul a nappali és esti tagozaton a bolognai rendszer szerinti BA alapképzésben a katekéta–lelkipásztori munkatárs szak és az erre épülő hittanár–nevelői, valamint a család- és gyermekvédő, illetve etikatanári MA pedagógus diploma, valamint a lelkipásztori tanácsadó (kórházi lelkigondozói) MA. A mesterszakokra beiratkozni szándékozó, már diplomával rendelkező jelentkezők számára 50 kredites teológiai részismereti modul elvégzése lehetséges. Továbbképzésként a gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadók képzése folyik. A Sapientia Családpedagógiai Intézete 40 órás akkreditált tanfolyamokat tart pedagógusok és védőnők részére. A Sapientia képzési formái államilag elismertek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert