HÍRARCHÍVUM

Ferenc pápa imáinkat kéri

Ferenc pápa imáinkat kéri
2014. június 7. 10:35

Mint ismeretes, Ferenc pápa szentföldi zarándoklata során, május 25-én meghívta a Vatikánba Simon Perez és Mahmud Abbasz elnököket egy békéért esdeklő imatalálkozóra. Ez  a találkozó Pünkösd ünnepén lesz, június 8-án délután. Részt vesz rajta Bertalan (Vartholomeosz) ökumenikus pátriárka is. A Pápa mindnyájunkat kér, hogy imádkozzunk e találkozó sikeréért. Azt szeretné, ha ebbe „az imaalkalomba minden hívő bekapcsolódna, hogy az Istenhez szóló imádság minél buzgóbb legyen, és végre megadassék Jézus Földjének az a béke, amelyet születésekor az angyalok hirdettek meg.”

Én is kérem paptestvéreimet, hogy a pünkösdi Szent Liturgiában külön ekténiával emlékezzenek meg erről a találkozóról, és kérjék a Szentlélek kegyelmét, hogy indítsa a felelős vezetőket az akarata szerinti döntésekre és cselekvésre. Híveinket pedig nem csak arra kérem, hogy énekükkel kapcsolódjanak ebbe az ekténiába, hanem hogy otthonaikban külön is imádkozzanak ugyanerre a szándékra.

„Az üdvösség Lelke… az apostolok szívét megtisztítja, és a hívőkben igaz lelket teremt, mert a te parancsaid, Uram, világosság és békesség!”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert