HÍRARCHÍVUM

Szakmai záróvizsgát tettek az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola végzős diákjai

Szakmai záróvizsgát tettek az  Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola végzős diákjai
2014. június 23. 13:55

„Legyetek Krisztus igaz munkatársai. Sugározzátok és éljétek az Ő életét. Angyalok legyetek a betegek számára, legyetek a kicsinyek barátai, és szeressétek egymást, ahogyan Isten szeretett benneteket határtalan szeretettel.”
Teréz anya

Az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola Kántor–énekvezető, Szociális gondozó és ápoló, Szociális gondozó-szervező és Gyógypedagógiai asszisztens képzéseinek befejezéseként, sikeres szakmai vizsgát követően, 229 diák vehette át az OKJ-s bizonyítványát.

A vizsgák megszervezése és lebonyolítása komoly feladatot jelentett iskolánk dolgozói és oktatói számára, mivel tíz osztály záróvizsgázott, 30 vizsganapon keresztül, egyszerre több helyszínen. A jól szervezett munka eredményeként a vizsgaidőszakunk sikeresen zárult 2014.június 20-án.

 A különböző korosztályt képviselő, eltérő alapvégzettséggel rendelkező diákok felkészülten, és izgatottan érkezetek a vizsgákra. A szakmai vizsga írásbeli és/vagy interaktív, gyakorlati és szóbeli vizsgarészekből állt. A diákjaink minden vizsgatevékenység során eredményesen szerepeltek, köszönhetően a lelkiismeretes, segítőkész és szakmájukban kiváló tanáraiknak.

 Az idősekről való gondoskodás, a fogyatékossággal küzdő gyermekek, a felnőttek önállóságát elősegítő, fejlesztő, oktató munka felelősségteljes feladat. Végzős diákjaink nem csak egy szakmát választottak, hanem egy hivatást, ahol csak szívvel, lélekkel, szakmai tudással felvértezve indulhat útnak a segíteni vágyó szakember.

Az OKJ-s képzések egyre népszerűbbek mivel vagy az egyetemi, főiskolai diploma megszerzését követően új vagy kiegészítő ismeretek megszerzésére nyújtanak lehetőséget, vagy érettségi után, felsőfokú tanulmányok előtt, szintén érdemes lehet ezzel megalapozni a későbbi ismereteket, különös tekintettel arra, hogy manapság nehéz államilag finanszírozott egyetemi-főiskolai képzésre bekerülni, és az önköltséges képzések is egyre drágábbak.

 A képzéseink gyakorlatorientáltak voltak, így a gyakorlati képzések alkalmával lehetőség nyílt a kapcsolati tőke építésére, a gyakorlati oktatást végző terepintézmények a diákjaink közül választottak szakembereket a megüresedett álláshelyeikre.

A bizonyítványok átvételét követően a diákok írásban értékelték a tanáraik és az irodai dolgozók munkáját, melyeket összesítve nyugodt szívvel tudjuk magunk mögött az elmúlt 2 évet.

Mi mindent megtettünk a sikerük érdekében!

Arra a kérdésre, hogy mire lehet legbüszkébb az iskola az alábbi válaszokat kaptuk:

„Szervezettségére, a dolgozóira és a tanulóira.”

„Emberségességükre.”

„Mindenkit kellőképpen felkészítettek a tudás megszerzésére.”

„Az iskola tevékenységében tetszik a tanárok hozzáállása Görögkatolikus szemlélete.”

„Emberközpontúságára”

„Stílusára, tisztaságára, a tanárok kedvességére és segítőkészségére”

„Olyan embereket tudott rávenni a tanulásra, akik ezt korábban nem tartották fontosnak.”

 „Minden problémához pozitívan állnak hozzá.”

„Bármivel fordultam hozzájuk, készségesen segítettek.”

„Nagyon örültem, hogy itt tanulhattam, kedves tanárok és oktatók között, mindenkire mély tisztelettel gondolok.”

„Az ünnepekre való készüléskor Nekünk is kedveskedtek ajándékkal.”

„Köszönöm, hogy itt tanulhattam.”

Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert