NEWS ARCHIVE

Nevelésért díj 2014

Nevelésért díj 2014
2014. június 25. 09:31

Immár ötödik alkalommal került átadásra a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett „Nevelésért díj”. 

A Miskolci Apostoli Exarchátus oktatási-nevelési intézményeinek pedagógusai hálaadó vecsernye keretében zárták a 2013/2014-es tanévet Sajópálfalán. Az iskolák pedagógusai június 22-én, az óvodapedagógusok pedig június 23-án gyűltek össze a hagyományos találkozóra.

A hálaadó vecsernyéken Atanáz püspök atya köszönte meg az éves munkát, a gyermekekkel, tanulókkal való törődést, a gondoskodást, a keresztény életre nevelést, illetve átadta a kitüntetéseket.

A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett „Nevelésért díjat” ebben az évben Eperjesiné Bolykó Mária, a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettes tanítónője kapta, kiemelkedő pedagógiai, közösségépítő munkájáért és példamutató keresztény életviteléért.

Püspöki dicséretben részesült Tóthné Gál Judit tanárnő az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolából kiemelkedő, lelkiismeretes, fáradhatatlan munkájáért.

Ugyancsak Püspöki dicséretet kapott Lesó Magdolna tanítónő a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolából kiváló pedagógusi munkájáért, a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében végzett erőfeszítéseiért, önzetlen, elhivatott tevékenységéért.

A második napon Püspöki Dicsérő Oklevelet kapott Tóth Edit felsőzsolcai tagintézmény-vezető óvónő keresztény óvodapedagógusi munkájáért és az intézménye arculatának helyi alakításáért.

Lelkiismeretes munkája elismeréséül Püspöki Áldásban részesült Baloghné Pintér Katalin, a sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda nyugállományba vonuló vezetője.

Gratulálunk a kitüntetésekhez! Köszönjük szépen a díjazottak és intézményeink valamennyi dolgozójának a munkáját, fáradozását! Kérjük a Jóisten áldását további életükre! Jó pihenést kívánunk a nyári szünidőre!

forrás: www.exarchatus.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert