NEWS ARCHIVE

A kilencből hét lakásotthont újítanak fel a megyében

A kilencből hét lakásotthont újítanak fel a megyében
2014. június 28. 13:39

Komfortosabban érezhetik magukat hamarosan a lakásotthonokban nevelkedő gyerekek. 83 millióból fejlesztenek az intézményekben.

A nyíradonyi lakásotthonban most hét olyan gyerek él, akiket kiemeltek vér szerinti családjukból. A Görögkatolikus Egyház fenntartásában lévő épület hamarosan még otthonosabbá válik: teljesen felújítják a lakásotthonként működő családi házat.

- Ha a gyermekek ilyen környezetben nevelődhetnek, fejlődhetnek, életképessé válhatnak a felnőtt életre, akkor talán hozzászoknak a kicsit jobbhoz, ami őket belülről növelni, gazdagítani, inspirálni fogja – mondta Seszták István, a Hajdúdorogi Egyházmegye pasztorális helynöke.

Hajdú-Bihar megyében a kilenc lakásotthonból hét válik komfortosabbá, a nyíradonyi intézmény lesz az első, ahol elkezdik a munkálatokat. A projektnyitó rendezvényen a város polgármestere, Tasó László kiemelte, ezek az intézmények pótolják az itt élő gyerekeknek azt, amit az élet elvett tőlük, a közösséget.

- Amit a lakásotthonok ma csinálnak Magyarországon, amit a fenntartójuk fölvállalt, az nem más, mint a magyar emberek megmentése, egy mentőmisszió. Azoknak nyújt segítséget és azokat karolja föl, akik egyébként más helyzetben és más életkörülmények között elkallódnának – nyilatkozta Tasó László, Nyíradony polgármestere.

A 83 és fél millió forintos beruházásnak köszönhetően a hét lakásotthonban többek között korszerűsítik a fűtési rendszert, napelemeket szerelnek fel, lecserélik a nyílászárókat. A gyerekek így még otthonosabban érezhetik majd magukat.

- Saját szobájuk, saját szekrényük van. Azt gondolom, olyan ellátás ez, mintha családban lennének, s itt fontos megemlíteni a testvérelhelyezések jelentőségét is. Nyilván egy családi házban maximum tizenkét gyermek nevelkedhet, de törekszünk arra, hogy családszerű környezetben legyenek a gyerekek – hallhattuk Kiss Zoltánt,  a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális- és Gyámhivatal vezetőjét.

A felújítás célja, hogy energiatakarékosabban működjenek a lakásotthonok, így jelentős költségmegtakarítása is lesz az intézményeknek. A hét lakásotthon a tervek szerint szeptember végére válik teljesen komfortossá.

Dehir - Lakásotthonokat fejlesztenek Hajdú-Biharban

dehir.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert