HÍRARCHÍVUM

Nyolcvan gyermekkel a Balatonnál

Nyolcvan gyermekkel a Balatonnál
2014. július 18. 11:10

Ebben az évben 2014. július 6. és 11. között az Erzsébet program „Hurrá Együtt Nyaralunk” pályázatának keretében 80, gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermek nyaralhatott a Balaton mellett. A Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ pedagógusai gondoskodtak a gyermekek felhőtlen szórakozásáról.

Az utazás fáradalmainak kipihenése után több alkalommal sikerült megfürödni a „magyar tenger” habjaiban. Jó idő, kellemes víz, és gyönyörű látvány fogadta gyermekeinket Zánkán.

A strandoláson kívül lehetőség volt még tábori olimpián összemérni tudásunkat más gyermekekkel, kézműves foglalkozásokon, kulturális rendezvényeken részt venni. Az utolsó napok esős időjárása sem akadályozta meg, hogy ki-ki saját személyiségének megfelelően pihenjen, ismerkedjen, feltöltődjön, s élményekkel gazdagodva térjen vissza „mindennapi” életébe. A csoport közel egyharmada először vehetett részt üdülésen, s élhette át, mit jelent kikapcsolódni, eltávolodni környezetünktől, új dolgokkal, emberekkel megismerkedni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert