NEWS ARCHIVE

„Az egyház gondoskodása a cigányokról: helyzetek és távlatok” – a cigánypasztoráció felelőseinek vatikáni összejövetele

„Az egyház gondoskodása a cigányokról: helyzetek és távlatok” – a cigánypasztoráció felelőseinek vatikáni összejövetele
2010. március 2. 11:33

Március 2-a és 4-e között kerül sor a Vatikánban az európai püspöki konferenciák cigánypasztoráció felelőseinek találkozójára az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsa szervezésében. Magyarországot Székely János esztergom-budapesti segédpüspök képviseli. A Tanács meghívására a Rajkó zenekar március 2-án este fél hétkor egy órás hangversenyt ad a római Santa Maria in Trastevere bazilikában.

Agostino Marchetto érsek, a pápai tanács titkára rádiónknak adott interjújában kifejtette a találkozó konkrét célját.

Mindenekelőtt rámutatott arra a rendkívüli szegénységre, amelyben cigányok milliói élnek Európában. Mindezt súlyosbítja a feszültség légköre és az ellenséges hangulat velük szemben. Természetesen nem minden országban tapasztalható a cigányellenesség, a fajgyűlölet. Az egyház feladata, hogy védelmezze méltóságukat és jogaikat, miközben a cigányok figyelmét is felhívja polgári kötelességeikre. A mostani találkozón a résztvevők lelkipásztori szempontok szerint vizsgálják meg a kihívásokat és lehetőségeket. Rá kívánnak világítani a prioritásokra, illetve javaslatok hangzanak majd el az európai helyi egyházak és egyházi szervek közötti hatékonyabb együttműködésre.

Utalással a nemzetközi találkozó témájára Marchetto érsek hangsúlyozta: az egyház sajátos lelkipásztori munkát végez a cigányok között. Tiszteletben tartja identitásukat és különbözőségüket, mint ahogy ezt a II. vatikáni zsinat tanítása kívánja. Csaknem minden európai országban vannak megfelelő struktúrái, irodái, ahol papok biztosítják a cigányok lelkipásztori ellátását. Franciaországban például nagy hagyománya van ennek a pasztorációnak, több mint 100 lelkipásztori munkatárs, közöttük két pap, állandó diakónusok végzik a cigányok lelki gondozását. Európában a cigányok száma 12 és 14 millió között van. A legtöbben nagy szegénységben, ivóvíz, megfelelő táplálék, lakás és egészségügyi ellátás nélkül élnek. A szegénység és a diszkrimináció következtében ki vannak rekesztve a munka, a politika, az oktatás területéről. Marchetto érsek annak a reményének adott hangot, hogy a szegénység és kirekesztés ellen küzdő európai év befejeződésével sem szűnnek meg a romák és szintik előmozdítását célzó kezdeményezések. A párbeszéd és az együttműködés az a két tartóoszlop, amelyre épülnie kell minden egyházon belüli és kívüli akciónak, amely a cigányság felemelését szolgálja – fejtette ki interjújában a vatikáni dikasztérium titkára, Agostino Marchetto érsek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert