HÍRARCHÍVUM

Isten fiainak... a nyaralása – Családtábor 2014

Isten fiainak... a nyaralása – Családtábor 2014
2014. július 25. 13:15

A hangzatos és szenteskedőnek tűnő cím mögött szép tapasztalat és mély tartalom rejlik. Balatonföldváron július 14. és 19. között a görögkatolikus családtáborban tapasztaltuk és éltük. Három, egymás kiegészítő szóban foglalom össze: pihenés, együtt pihenés, tartalmas együtt pihenés.

Pihentünk. Ez a meghatározott, kimondottan elsődleges célja minden évben a családjaink táboroztatásának. Nem lelkigyakorlat, nem zsolozsmás tábor – természetesen azon is részt vettek többen közülünk, rendszeres látogatói azoknak, legyen bár helyszínük Irota, Nyíracsád vagy Máriapócs. De ide, Balatonföldvárra pihenni, kikapcsolódni megyünk. Senki nem érzi kényszernek a szertartásokon, lelki programokon, előadásokon való részvételt, mégis mindig, mindegyiken sokan, elegen voltunk, szabadon. Közben pedig igyekeztünk a keresztény – krisztusi – családi életstílust, életszabályt élni a nyaralás idején is. Isten fiainak a szabadsága lehetőséget adott arra, hogy szabadon éljük és gyakoroljuk Isten teremtett világának szép rendjét és kiegyensúlyozottságát. Ilyen szabadon döntött minden egyes házaspár és család a lelki programok, vagy a szikrázó napsütés, a hűs Balaton és Tihany mellett. Akármelyiket választotta, jól döntött, hisz Isten mellett voltunk, mert „akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” /Róm 8,14/. Nem térdeplős tábor volt, s ezzel senkit nem botránkoztatunk meg, de ócsárolni sem engedjük szabadságunkat /Róm 14,16/, nehogy kikémlelve a Krisztus Jézusban való „nyaralásunkat” bárki a lelkiismeret-furdalás szolgaságába taszítson minket /Gal 2,4/. Hányszor előfordult, hogy akit megkérdeztem: mennyi az idő – csak ennyit mondott: nem tudom, nincs órám. Nem volt óránk, de volt időnk! Szóval, kellemesen és felszabadultan pihentünk!

Együtt pihentünk. Éppen, mert volt időnk, bárkivel bármennyit tudtunk beszélgetni. De ennél sokkal többről volt szó, s ezt az egyik anyuka fogalmazta meg. Az ő gyermeke, s a többieké, akik a szórványban élnek, a gyökereiket már nem Hajdúdorogon vagy Miskolcon találják meg, hanem az ilyen táborokban, ahol a hasonló görögkatolikus kortársaikkal találkoznak, fociznak, játszanak, beszélgetnek. Minden egyes nyári programnak, tábornak, zarándoklatnak a találkozásai gyermekeink, kamaszaink számára számtalan hajszálgyökeret jelentenek, melyekből később erős tartógyökerek növekedhetnek. Nekünk, felnőtteknek is ezt jelentheti.

Tartalmasan pihentünk együtt. Azzal, hogy minden nap volt szertartás, valós igényt sikerült kielégítenünk. Beszéltem olyan idős hölggyel, aki attól félt, hogy nem tud majd részt venni minden nap liturgián, zsolozsmán. Erre is volt lehetőség, hiszen volt szent liturgia, utrenye, vecsernye, s rajtuk más és más pap rövid elmélkedést mondott. A délidőben tartott előadások, beszélgetések egyikét-másikát megkönnyeztük az őszintesége miatt, s ezzel az egy mondattal jellemezhetem: „… a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!”. Gajdos Viktória az idős szülők és felnőtt gyermekeik kapcsolatáról beszélt, s beszélgettünk; Tóth András atya és felesége a házaspár életét, férj-feleség kapcsolatát - mint a család alapját - kísérte végig az egymásra találástól a felnőtté váló gyermekek kirepüléséig. Makláry Ákos atyával pedig Isten és család kapcsolatáról beszélgettünk. Ezen kívül vendégeink voltak az egyik délután a 2014-es Házasság Hetének arcai: Keresztes Ilona és Mohay Tamás. De a szórakozásról sem felejtkeztünk el: Vágó Bernadett és Seszták Szabolcs estje fergeteges volt; Szandi énekét a kisgyerekek éppúgy élvezték, mint mi, valamikori kamaszok; a gyermekek élvezték a Duó Triót, a Paprika Jancsi bábelőadását és csúzlizdáját, mi felnőttek pedig a borkóstolást, és együtt pedig a táncházat, a Ki Mit Tud?-ot, és mind a hat napot. Hála Istennek érte!

Szabados Viktor, családreferens

Fotó: Zadubenszki Norbert

A táborban készült családi képek hamarosan letölthetők a képtárból.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert