HÍRARCHÍVUM

A Hármashegyaljai erdei iskolában családi nap

A Hármashegyaljai erdei iskolában családi nap
2014. augusztus 18. 12:29

Augusztus 9-én, szombaton a debrecen-csapókerti és a hajdúsámsoni egyházközségek híveinek régóta dédelgetett álma vált valóra. Családi napot szerveztünk a hármashegyaljai erdei iskolában.

Bár az időjárás mindent elkövetett, hogy a rendezvény megvalósíthatóságáról lemondjuk – amíg Debrecenben a Piac utcán hömpölygő folyamban az élelmesebbek horgászni kezdtek, addig az alig 15 km-re lévő Halápon már nyoma sem volt csapadéknak.

Az idősebb korosztály autókkal és kisbusszal, a legbátrabb fiatalok pedig a Zsuzsi erdei kisvasúttal érkeztek a helyszínre. A kisállomáson már egy szürke és sárga lóval befogott hintó várt bennünket. Ezzel a nosztalgia kordéval utaztuk be a közeli erdőségeket, néztük meg a horgásztó kies vidékét.

Az erdei iskolában azonnal elkezdődött a slambucfőző verseny. Mindazok, akik közvetlenül nem vettek részt a főzésben, íjászkodással, labdajátékokkal, vicces vetélkedőkkel, spontán karaoke műsorral múlatták az időt. A slambuc elkészülte előtt igazán meghitt hangulatban imádkoztuk el a teremtés dicséretét zengő 103. zsoltárt s a vecsernye legszebb énekeit, amihez felejthetetlen kulisszaként szolgáltak a guthi erdő ősfenyvesei és roppant tölgyfái.

A mintegy 80 jelenlévő közül csupán egyetlen ember volt, akin a frusztráció csekélyebb jelei mutatkoztak: az iskola gondnoka, aki legalább egy órát várt még arra, hogy, be tudja zárni a rendezvényhelyszínt.

Különleges élmény volt egy Debrecenből Prágába elszármazott család részvétele is. A cseh apuka személyében egy új barátra is szert tettünk, aki hazánk és egyházunk nagy csodálójává is vált ezen röpke élmények nyomán. A legbátrabbak a hivatalos programon túl még az esti csillaghullást is megnézték a kilátó obszervatóriumában.

Tóthbegyi Zsolt

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert