HÍRARCHÍVUM

Jegyesek hétvégéje

Jegyesek hétvégéje
2010. március 9. 09:43

„Minél inkább megkedveljük egymást, annál inkább növekszünk az irántad való szeretetben is. Add, hogy egymást mindinkább megismerjük, mind bensőségesebben szeressük, s minden gyöngédségünkkel, szívünk dobbanásával s élőszóval is elmondhassuk egymásnak a boldogító vallomást: Szeretlek!”

(Fernand Lelotte SJ, Beszélgetés a Mesterrel című könyvéből)

Rendhagyó jegyestalálkozón vett részt öt jegyespár Nyíracsádon, 2010. február 27-én. A programot eredetileg Máriapócsra tervezte a Családpasztorációs Bizottság, közbejött problémák miatt azonban helyszínt kellett módosítani. Az egész napos programot Tóth Elek parókus atya és felesége vezette. A bemutatkozás után Elek atya a szentségi házasságról beszélt a pároknak, és rávilágított az együttélés és a házasság jelentős különbségeire.

Sajnos, a fogyasztói társadalom melyben élünk, mindinkább arra manipulálja a fiatalokat, hogy nem kell elkötelezni magunkat senki és semmi mellett, ezáltal nem is vagyunk felelősek senkiért és semmiért. Ez az ideiglenesség, a „bármikor lecserélhető vagyok”érzés nem jó irányt ad a személyiségfejlődéshez; apák nélküli társadalmi mintákat kapunk, és sok-sok lelki betegséget.

Ezzel szemben a szentségi házasság végleges elköteleződést kér a másiktól, és az élet minden területére kihat. Önmagam átadását és az ajándékozó szeretet elfogadását jelenti. A házasság a teremtés rendjéből, Isten akaratából fakad, és Isten befogadását jelenti, ez pedig nem más, mint nyitás a végtelenre. A házasság lényeges tulajdonságai az egység és a felbonthatatlanság. A mai világban a legnagyobb védelem, legbiztosabb sziget a jó házasság.

Természetesen, mint minden új dologra, változásra, erre is tudatosan kell készülnünk, ezért is fontos a jegyesek oktatása. Meg kell ismernünk a másikat, elfogadni a „másságát”, hiszen a különbségek elfogadása mindennapi kihívás lesz a házasságban. Tipikus házastársi helyzeteket és jellemző női/férfi tulajdonságokat tárt a jegyespárok elé Katika, Elek atya felesége és segítője. Játékos, vicces feladatokon, szituációkon keresztül beszélték meg a jegyesek, hogyan lehet nehéz helyzeteket megoldani, és mindig arra törekedni, hogy a másikat ne korlátozzuk emberei szabadságában.

Templomi ima és az ízletes ebéd után tovább folytatódott a beszélgetés, illetve a játék. Szó volt a bizalomról, a szabadságról, hűségről, megbocsátásról és természetesen a gyermekvállalásról és nevelésről is, hiszen a házasság nem csak két szív egyesülése, hanem a család megalapítása, melynek gyümölcse a gyermek.

Véleményem szerint rendkívül jó hangulatban telt el ez a szombati nap, és biztos vagyok benne, hogy a jegyespárok még jobban elmélyíthették kapcsolatukat, és felkészülhettek arra a magasabb szintű életszövetségre melyben jelen lesz a Te+Én+Isten csodálatos egysége. Isten segítse őket ebben!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert