NEWS ARCHIVE

Új épületrésszel gazdagodott a szegedi görögkatolikus kollégium

Új épületrésszel gazdagodott a szegedi görögkatolikus kollégium
2014. szeptember 30. 09:54

Szeptembertől új épületrésszel bővült a szegedi Romzsa Tódor Görögkatolikus Kollégium: a Hajnóczy utca 10. szám alatti ingatlan négy kétágyas és két háromágyas szobával összesen 14 diák szállásául szolgálhat. Ugyan a diákok már szeptemberben elfoglalhatták az ingatlant, hivatalos felszentelését vasárnap délelőtt végezte el Szaplonczay Miklós görögkatolikus parókus-esperes.

"Amikor négy éve az egyik belvárosi választókörzet önkormányzati képviselőjének választottak, két dolgot tűztem ki célul. Egyik, hogy a lehető legtöbb társadalmi csoport számára biztosítsunk teret, másrészt pedig a közösségteremtő kezdeményezések támogatása” – mondta el Haág Zalán, Öregrókus-Belváros Fidesz-KDNP-L.É.T.-es önkormányzati képviselőjelöltje. A Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság elnökeként kiemelt figyelmet fordított a körzet egyházközségeinek támogatására is, melyből a legtöbb épp ebben a választókörzetben található. “A görögkatolikus egyházközség karitatív és közösségformáló tevékenysége kiemelkedő, lehetőség szerint igyekszem én is segítséget nyújtani számukra” – emelte ki a képviselőjelölt, akinek a javaslatára egyébiránt az új épületrészt megkaphatták a görög katolikusok az önkormányzattól. Hozzátette: nem feledkeztek meg a kismamákról, gyermeket egyedül nevelőkről sem, akiknek kismamabérlettel biztosított a város kedvezményes közlekedést, míg a körzet nyugdíjasai számára szociális menüporgramot is bevezettek. A helyi civil szervezeteket ingatlanok bérbeadásával és programjaik megvalósításával igyekezett segíteni a képviselő.

www.szegedma.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert