HÍRARCHÍVUM

Katekéták továbbképzése és lelkigyakorlata

Katekéták továbbképzése és lelkigyakorlata
2014. szeptember 30. 15:04

Szeptember 26-28. között a Hajdúdorogi Egyházmegye hittan tanárai szakmai továbbképzésen és lelkigyakorlaton vettek részt Máriapócson, melyet Tóth Elek, nyíracsádi parókus és felesége vezettek.

Szűk három nap csupán, mégis sikerült megtölteni mélységes és gazdagító tartalommal. Elek atya elmélkedéseit két szentírási mondattal fűzte össze: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek…” (Mt 18,3) és „Legyetek tökéletesek (olyanok), mint mennyei Atyátok!” (Mt 5,48). Gondolataival arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a gyermek és Isten tulajdonságai tulajdonképpen megegyeznek, ezért nekünk is gyermekké kell válnunk, anélkül, hogy gyerekessé lennénk.  Ehhez mindenképpen arra van szükségünk, hogy ne hamis istenképek éljenek bennünk, hanem az az Isten, akit Jézus mutatott meg nekünk. Ezt kell a diákjaink elé vinnünk. Szó esett még arról, hogy miképp lehetséges a gyerekeket bevonni az egyházközségi életbe, hogyan lehet a családokat közelebb vinni a templomhoz, Egyházunkhoz. Ezeket a kérdéseket fórum keretében vitattuk meg, ahol mindenki igyekezett a saját elképzelését, tapasztalatait megosztani másokkal. Elek atya felesége pedig nagyon hasznos és kreatív ötletekkel látott el minket a szentírási történetek interaktív és élményszerű feldolgozásához.

 Mivel az idei gyermekbúcsút a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola is szervezte, belepillanthattunk, hogy mennyi háttérmunka, mennyi segítő kéz és kegyelem kell ahhoz, hogy egy színvonalas programsorozatot állítsunk össze csaknem 3000 gyermeknek.

Minden munkatársam nevében mondhatom, hogy lelkileg és szakmailag is tartalmas hétvégében volt részünk. Köszönet érte Elek atyának, feleségének és az egész nyíracsádi csapatnak. Isten áldja meg őket!

Szender Adrienn

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert