HÍRARCHÍVUM

A Paragrafus Kupa válogatottjával mérkőztek meg papjaink és papnövendékeink

A Paragrafus Kupa válogatottjával mérkőztek meg papjaink és papnövendékeink
2014. október 7. 13:13

Sorrendben negyedszer találkozott egymással a Magyar Görögkatolikus Pap Labdarúgó Válogatott és a Magyar Jogász Egylet Paragrafus Kupa válogatott csapata. A barátságos mérkőzésre ezúttal a kisvárdai Várkertben került sor október 2-án délután.

Noha az eredmény ebben az esetben másodlagos, mindazonáltal megemlítendő, hogy az igazságszolgáltatást képviselő együttes (a kisvárdaival együtt) már háromszor győzött, az egyházi legénység egy döntetlent tudott eddig kicsikarni a „párharc” során.

A valóban barátságos, jó hangulatú mérkőzés elején köszöntőt mondott dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. A rendezvényt megtisztelte jelen létével, mint fővédnök, dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.

A védnöki testület tagjai közül jelen volt Kozma Péter kormánymegbízott, Seszták Oszkár, a SZ-SZ-B. Megyei Közgyűlés elnöke; Dr. Tarcsa Csaba, dandártábornok, r. főtanácsos, a SZ-SZ-B. Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya.

A mérkőzés kulturális színvonaláról a kisvárdai Mistral Ifjúsági Sport Egyesület Mazsorett Csoportja, illetve a meccs utáni fogadáson a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei gondoskodtak.

Durucz Gabi
fotó: Szabó Sándor (Kisvárda)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert