NEWS ARCHIVE

Biciklivel siessünk buzgón az Istenszülőhöz!

Biciklivel siessünk buzgón az Istenszülőhöz!
2014. október 7. 22:00

A nyíracsádi egyházközség az idei évben is, immár 7. alkalommal zarándokolt el Máriapócsra kerékpárral. Ezt az alkalmat mindig szeptember hónap utolsó szombatjára szervezik. Azért erre az időpontra, mert ekkor van a felvidéki magyar ajkú görögkatolikusok zarándoklata is a Kegyhelyre. Így a Nyíracsádiaknak lehetőségük nyílik az ő Liturgiájukba bekapcsolódni, elvégezniük szentgyónásukat.

Az útvonalunk első állomása a nyírlugosi egyházközség volt, azt követőleg Nyírmihálydi-Nyírbogát-Kisléta-Máriapócs.

24-en vállalkoztak a 80 km-es útra. A legfiatalabbak 13 évesek voltak, a legidősebb zarándokunk pedig az idei évben tölti be a 73. életévét. Gyula bácsi fiatalokat megszégyenítő kitartással és tempóval tekert el Máriapócsig. Mindannyiunknak példát és erőt adva a zarándoklathoz.

Minden ilyen vállalkozásnak, zarándoklatnak, lemondásnak a lényege, hogy kifejezzem, milyen fontos is nekem az, hogy hiszek, szeretem a Jóistent. Különleges módon nyílik meg a lélek Isten számára, amikor hosszasan kitartunk az elhatározásunkban. A Jóisten nem annak örül, hogy jól elfáradtunk, esetleg fájdalmaink vannak, és cserébe ezeket jutalmazza. Hanem a felajánlás, a kitartás, a bizonyítás teszi képessé, nyitja meg a lelket Isten folyamatosan áradó kegyelmének befogadására.

Egy másik szempont, ami különlegessé tehet egy ilyen alkalmat, hogy együtt, közösségben fejezzük ki a hitünket. Beszélgessünk, közösen gondolkodjunk, imádkozzunk, közösségben érezzük jól magunkat.

A 80 km biciklizés alkalmas, hogy ezt a körülményt megteremtse…

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert