HÍRARCHÍVUM

Ismét sok fiatal 72 órázott Nyíracsádon

Ismét sok fiatal 72 órázott Nyíracsádon
2014. október 13. 11:40

Immár ötödik alkalommal határoztuk el, hogy részt veszünk a 72 óra kompromisszumok nélküli önkéntes akcióban. A projekt gondos előkészületekkel kezdődött. A szervezési munkákban a Nyíracsádi Görögkatolikus Egyházközség mellett, a Nyíracsádi Görögkatolikus Ifjúsági Egyesület, valamint a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola vett részt.

Elsőként megfogalmaztuk az elvégezendő feladatokat. Hét projekt megvalósítását vállaltuk el, melyben közel 180 fiatal és fiatal felnőtt vett részt.

Kézenfekvő feladat volt a templom körüli munkák elvégzése, a fűnyírás, a falevél összegereblyézése, a virágágyások rendbetétele mellett a templom kitakarítása is. Ezzel a feladattal már a közelgő templombúcsúnkra készültünk.

A középiskolás és egyetemista fiatalok elvállalták a templomunk kerítésének lefestését. A fiúk drótkefével készítették ellő a lányoknak a kerítést a festéshez. Az eredményre minden résztvevő nagyon büszke volt, a hívektől a visszajelzések pozitívak. Mindezek mellett érdemes kiemelni azt is, hogy fiatalos hangulatban telt a munka.

A község határain belül három csoport fiatal, különböző útvonalakon szedte össze a szemetet. Sokan gondolnak úgy a szemétszedésre, hogy mások szemetét miért éppen mi szedjük össze. Az egyik fiatal nagyon jó választ adott erre: „a mindenki más szemete, a mi szemetünk”. Ezzel a tudattal tisztították meg a saját településüket, a saját környezetüket az oda nem való dolgoktól. Ehhez a feladathoz kapcsolódva préseltük össze az összegyűjtött műanyag palackokat és alumínium dobozokat. Az összegyűjtött kupakokat jótékonysági célra fogjuk felajánlani a palackokkal és dobozokkal az egyházközséget támogatjuk.

Évről évre visszatérő projektünk a régi görögkatolikus temető rendbetétele. Sajnos minden évben meg kell küzdenünk az akáccal, de egy-egy tüske által okozott karcolás sem állított meg minket a feladat elvégzésében. Az akác irtása mellett több zsák szemetet is összeszedtünk.

A szombati nap folyamán vállalkozó szellemű fiatalok segítettek a játszóházba, ahova óvodás és kisiskolás gyermekeket vártunk. A gyermekfelügyelet nem csak a gyerekek számára volt élmény, hanem a fiatal segítőknek is, hiszen ők is újra gyerekek lehettek.

Erre napra hirdettünk meg egy adománygyűjtést a helyi Karitász csoporttal együtt. Az adományok átvételében és azok kiválogatásában segítettek a fiatalok. A gyűjtés jól sikerült, hamarosan rászoruló családok fognak belőle részesedni.

Az egyik legjobban sikerült projekt az idősek otthonának meglátogatása volt. A fiatalok az idősek számára verseket és történeteket olvastak fel, valamint énekeltek nekik és velük. Az idősek megkönnyezték a fiataloktól kapott kedvességet, mosolyogtak és nevettek. A fiatalok számára annyira megható esemény volt az öregek reakciója, hogy elhatározták rendszeresen fogják látogatni őket.

Köszönjük szépen, hogy idén is részt vehettünk a programban és reméljük, hogy jövőre hasonlóan szép számban, hasonlóan jól sikerült projekteket tudunk megvalósítani.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert