HÍRARCHÍVUM

Idősek Világnapja Máriapócson és Nyírkarászban

Idősek Világnapja Máriapócson és Nyírkarászban
2014. október 14. 16:55

„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött. Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt, hitet és bátorságot.”

(Sütő András)

Hagyományainkhoz híven október elsején színvonalas műsorral köszöntöttük lakóinkat. A rendezvényen vendégül láthattuk településünk időseit, a Szent Makrina Idősek Otthona, és a nyírvasvári Szent Simeon és Anna Idősek Otthona lakóit is. A programot intézményünk lelki vezetője Mosolygó Tibor atya nyitotta meg, nagyszüleire való visszaemlékezése megható része volt beszédének. Ezt követően Papp Bertalan polgármester úr és Lőw Gábor intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. Lakóinkat és vendégeinket ajándékkal köszöntöttük. A műsor operett slágerekkel, majd népdalcsokorral folytatódott. A rendezvény sikeréhez és a résztvevő idősek ajándékaihoz Máriapócs Város Önkormányzata, és a nyírbátori Kistérségi Szociális és Egészségügyi Központ is segítséget nyújtott.

A Cimborák színjátszó kör tagjai ebben az évben is felkérést kaptak, hogy rövid műsorral köszöntsék a nyírkarászi Szent Pantaleimon Szeretetotthon lakóit Idősek napja alkalmából. Lakóink lelkesen készültek, verses, zenés műsorral köszöntötték az ünnepelteket. Az előadás jól sikerült, többen meghatódtak, mind az idősek, mind a szereplők köréből. A színjátszó kör tagjai nagyon örültek, hogy műsorukkal hozzájárulhattak ahhoz, hogy idős társaik méltó módon ünnepelhessék meg ezt a szép napot.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert