HÍRARCHÍVUM

Kereszteddel őrizd meg a Te népedet

Kereszteddel őrizd meg a Te népedet
2014. október 17. 22:17

A szív mélyén szunnyadó álmok mindig életben és lélekben tartják az embert. Isten kegyelmével és az összefogás erejével álmainkból az egyik legféltettebbet hívtuk életre.

Megformáltuk azt, ami emberi kéz által megformálhatatlan. Simogatóan életre keltettük azt, ami egyszerre sebez, de ugyanabban a pillanatban gyógyít is.

Krisztus keresztje, ami egyszerre kapcsol össze két világot, határtalanul. Megmutatva idelent nekünk, földieknek hitelesen mi a magasság és a mélység, a hosszúság és szélesség.

2014. október 16-án ünnepélyes keretek között ennek lehettünk tanúi megyésfőpásztorunk által, aki Ercsei Viktor fafaragó munkáját szentelte meg Csengerben. Az ünnepi vecsernyében pedig buzdítást kaptunk, hogyan meríthetünk minden nap kifogyhatatlanul Isten erejéből és bölcsességéből.

Hálásan köszönjük a jószándékú adakozóknak és a felajánlóknak ezt a különleges ékességet.

-i.a-

Nehéz és felelősségteljes dolog köszönetet mondani. Nehéz, mert egy köszönöm talán kevésnek bizonyul. Több van a szívemben. Felelősség teljes, hiszen kimaradhat valaki, akit nem akarunk semmiképp sem kihagyni.

A teljesség igénye nélkül hálásan köszönöm

Gyarmati Gyulának: Közel 80 ezer Ft-os tölgyfa adományát

  • Lőrincz Ottó ácsmesternek, aki rönk fából, kézi erővel gerendát varázsolt a kapott tölgyfából.
  • Dancs Zoltánnak megköszönve a tárolást és fa valamint a csapolási munkálatokat.
  • Farkas Miklós vállalkozónak a vastartó szerkezet felajánlását.
  • Kiss Józsefnek a hegesztési munkálatokban tett segítséget.
  • Forján Zsolt Csenger város polgármesterének és Cséke Gyula városüzemeltetési Kht. vezetőjének a föld - alap és beton munkálatokat.
  • Csernyi Endre vállalkozónak gépi erő biztosítását a kereszt felállításánál.
  • Magyari Ferenc aljegyző Úrnak a raklapok biztosítását.
  • Birtalan Pálnak az utánfutó kölcsönadását.
  • Balos Csabának a virágtartó fa felajánlását.
  • Gellért Andrásnak a virágtartók elkészítését.
  • Szőcsi Sándornak a parkosításban, és virág felajánlásban tett segítséget.
  •  Póti Gábornak és családjának a kézi erő és kétkezi munkálatokat.
  • Székelyné Birtalan Gabriellának virágozásban, díszítésben nyújtott felajánlást.
  • A meg nem nevezett közmunkásoknak és kétkezi segítőknek.
  • A fáradhatatlan asszonyoknak a süteményezésben és vendéglátásban tett segítséget.
  • Ercsei Viktor fafaragónak, első közterületen felállított és felajánlott munkáját! 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert