NEWS ARCHIVE

Hajdúdorogon fogadták az Ifjúsági Világtalálkozó keresztjét

Hajdúdorogon fogadták az Ifjúsági Világtalálkozó keresztjét
2014. november 3. 23:40

November 3-án este második magyarországi állomáshelyére, Hajdúdorogra érkezett az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje. A zsúfolásig megtelt templomban az Istenszülő ikonjával együtt helyezték el a hatalmas keresztet, és püspöki vecsernye keretében tettek előtte tiszteletet a görögkatolikus fiatalok. A szertartás után pedig fáklyás menetben vitték át a Szent Bazil Oktatási Központ kápolnájába. Itt egy rövid filmvetítés után zsoltározással virrasztottak a kereszt körül. 

1984-ben – az első ifjúsági világtalálkozó alkalmával – a fiatalság ajándékot, s vele feladatot kapott Szent II. János Pál pápától. A fiatalok pápája a mára a találkozók jelképévé vált keresztet e szavakkal adta át a résztvevőknek: „Szeretett fiatalok! A Szentév végén rátok bízom ennek az ünnepi évnek a szimbólumát: Krisztus Keresztjét! Hordozzátok a világban mint Krisztus emberiség iránti szeretetének valóságos szimbólumát, és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül Krisztusban, aki meghalt, de feltámadt a halálból, lelhetünk üdvösséget és megváltást.”

A keresztet a két találkozó között a fiatalok körbehordozzák országaikban, hogy a találkozó előtt egy évvel a vendéglátó ország ifjúságára bízzák. A kereszttel 2003 óta együtt zarándokol a szintén II. János Pál pápától kapott Salus Populi Romani-ikon is, a Ferenc pápa által is annyira kedvelt, a római Santa Maria Maggiore bazilikában található Mária-ikon másolata.

A négy méter magas fakeresztet és a vele zarándokló ikont Románia fiataljai adták át magyar testvéreiknek november 2-án, Nyíregyházán, püspöki szentmise keretében. Az ifjúsági világtalálkozók szimbólumai ezt követően két hétig zarándokolnak a hazai egyházmegyékben, ahol katekézisekkel, tanúságtételekkel kísért ifjúsági imaesteken találkozhatnak velük az érdeklődők. A keresztet és az ikont november 15-én, Kassán püspöki szentmise keretében veszik át a következő befogadó ország, Szlovákia fiataljai.

fotó: Zadubenszki Norbert

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert