HÍRARCHÍVUM

Cigánypasztorációs konferencia Egerben

Cigánypasztorációs konferencia Egerben
2014. november 10. 10:52

Az evangelizáció színtereivel és a közösségépítés lehetőségeivel ismerkedhettek meg a nagy számban érkező érdeklődők, pasztorációs munkatársak a tizenkettedik konferencián. A háromnapos konferenciát Ternyák Csaba egri érsek nyitotta meg 2014. november 6-án. Az előadások között szerepelt a megtérésre alapozott lelkipásztorkodás a cigányok körében, a közösség születése, a szentségi pasztoráció és a közösség építés szerepe a misszióban, az evangelizáció és közösség kapcsolata. Koós Ede, Dúl Géza, Kun Szabó Zoltán és Csáki Tibor mellett az előadók között köszönthettük Székely János püspök atyát is.

Beszámolókat hallhattunk új kezdeményezésekről, melyek megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk. A konferencián több görögkatolikus egyházközség is képviseltette magát parókusával együtt. Nagy örömünkre szolgált, s a téma fontosságát is jelzi, hogy Kocsis Fülöp megyéspüspök is velünk töltötte a péntek délutánt.

Bízunk benne, hogy jövőre ismét sokan ott leszünk, s újabb és újabb kezdeményezésekről is hallhatunk római és görögkatolikus egyházközségekből egyaránt.

Juhász Éva

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert