HÍRARCHÍVUM

Feleségek és Édesanyák Lelkinapja

Feleségek és Édesanyák Lelkinapja
2010. március 11. 09:33

2010. március 6-án szervezte meg Makkai László atya Máriapócson a Feleségek és Édesanyák Lelkinapját, a nap témájául megjelölve: „ Kihívások és dilemmák a női szerepekben.” Erre az alkalomra Kiss László atyát hívta meg vendégnek, aki mentálhigiénés szakember.

Huszonegyen gyűltünk össze Miskolcról, Mályiból, Homrogdról, Irotáról, Hajdúsámsonból, Máriapócsról, hogy a nagyböjtben a pócsi Szűzanya közelében egy kicsit feltöltődjünk, kicseréljük tapasztalatainkat, imádkozzunk.

A délelőtt közös imával kezdődött a kápolnában. Ezt kötetlen beszélgetés követte, amelynek keretében kicsit megismertük egymást, ki honnan jött, mivel tölti hétköznapjait, hány gyereket nevel(t), stb.

Ezután életünk örömteli pillanatait gondoltuk át, osztottuk meg egymással, amelybe akarva akaratlanul tragikus pillanatok felidézése is előkívánkozott.

Ezt követte egy kiscsoportos eszmecsere, amelyben a nők feladatait vitattuk meg a családban. S bizony azt vettük észre, hogy nincs új a nap alatt: éljen valaki városban vagy falun, legyen harminc vagy hetven év körüli édesanya, neveljen 1-2-3 gyermeket, ugyanazokat fogalmazzák meg, közös az álláspont.

A finom ebéd után dr. Nagy Edit pszichológus előadása vette kezdetét, aki a családi kommunikáció jellemzőiről és zavarairól beszélt rendkívül közvetlen hangnemben sok humorral fűszerezve. Elsőként a fogyasztói társadalom veszélyeire hívta fel a figyelmet, majd a családi konfliktusok gyökereire világított rá. Előadása nem maradt hatástalan: hol egyetértő bólogatás, hol harsány nevetés, de sokatmondó hallgatás is kísérte, amikor szembesültünk egy- egy saját magunk által is elkövetett tipikus baklövéssel.

Hallgattuk volna még másnap is, de az idő elszaladt.

A nap zárásaként átvonultunk a kegytemplomba imádkozni, hálát adni, hogy ez a szép nap megadatott életünkben, s hogy a hétköznapok erőfeszítései közt se feledjük: „Hagyd az úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” ( Zsoltárok 37:5)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert