HÍRARCHÍVUM

Szeretetszolgálatok Zarándoklata Máriapócson

Szeretetszolgálatok Zarándoklata Máriapócson
2014. november 15. 12:53

Szombaton, november 15-én tartottuk meg első alkalommal a Szeretetszolgálatok Zarándoklatát, mely alkalommal megannyi, a házi segítségnyújtásban szorgoskodó, karitászcsoportban dolgozó illetve szociális intézményben szolgáló ember zarándokolt el Nemzeti Kegyhelyünkre, Máriapócsra. Az ide látogató dolgozók, gondozók, és gondozottak, akiknek a száma meghaladta a nyolcszázat, együtt vehettek részt a tartalmas programsorozaton, mely több részből állt, hiszen meghallgathattak előadásokat, tanúságtételeket, és természetesen lehetőséget nyújtott a közös imádságra is a Püspöki Szent Liturgiában, melyet Kocsis Fülöp Püspök Atya vezetett. A programrészek között bemutatkozó sátrak várták az érdeklődőket, melyek lehetőséget kínáltak a különböző szervezetek tüzetesebb megismerésére, sőt a délutáni programban, egy jó ebéd után, a különböző intézetek műsorai tovább színesítették ezt a szép napot. Az előadók között volt többek között Balogh Józsefné, de a rendezvényt meglátogatta Asztalosné Zupcsán Erika, az Erzsébet-program igazgatója is.

Öröm volt megtapasztalni, a találkozás és az együttlevés, élményét olyan emberek között, akik egész életüket, minden munkájukat arra tették fel, hogy a rászorulókat segítsék, és nagy lelki megerősítést jelentett a további nagy munkához a közös imádság ereje a csodák helyén, Máriapócson.

 

Erdei Tamás

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert