HÍRARCHÍVUM

Karitász lelkigyakorlat és gyermekáldást várók zarándoklata

Karitász lelkigyakorlat és gyermekáldást várók zarándoklata
2014. december 15. 13:03

Az elmúlt hétvége is tartalmasan zajlott Máriapócson, hiszen kegyhelyünkön tartotta általános lelkigyakorlatát a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Karitásza, ugyanakkor vasárnapra esett a gyermekáldást várók zarándoklata is. A Karitász lelkigyakorlata már pénteken kezdetét vette, és az egész hétvégét átölelő program keretében minden résztvevő lelki javát, és segítését szolgálta. A rendezvényen tiszteletét tevő Bosák Nándor püspök atya kiemelte, hogy szükség is van erre a lelki erőmerítésre a Karitászban dolgozóknak. Hiszen Ők azok, akik a legjobban megtapasztalják, hogy a szeretet nem valamiféle lamentációt és érzelgést jelent, hanem nagyon sokszor egy igen kemény dolog, és felelősség is, mely sok erőt igényel, akár a segítségnyújtásban, vagy a másik elfogadásában.

A program csúcspontja a vasárnapi ünnepi szentmise volt melyen Bosák püspök atya már együtt köszöntötte és áldotta meg a jelenlevő, a gyermekáldást várók zarándoklatára érkező kedves testvéreket, a Karitász csoport tagjait és a kegytemplomba érkezett minden zarándokot. A szentmise végén pedig a nap különleges színfoltjaként a Csedregi betlehemesek is felléptek, és különleges műsorukkal vidámságot hoztak az ünnepre készülődő együtt ünneplő emberek szívébe, már előre jelezve a karácsony titkát.

Erdei Tamás

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert