HÍRARCHÍVUM

Adventi pillanatok a hodászi Angyalok kertje görögkatolikus óvodában

Adventi pillanatok a hodászi Angyalok kertje görögkatolikus óvodában
2014. december 30. 23:40

A hodászi óvodánk dolgozói nagy valószínűséggel kellemesen elfáradtak a téli szünet kezdetére, de az biztos, hogy a rájuk bízott gyermekeknek és szüleiknek élményekben gazdagak voltak a várokozás, a készülődés hetei.

A hagyományokhoz híven az idén is készítettek a gyerekekkel közösen mézeskalácsot, voltak kántálni Fülöp püspök atyánál Nyíregyházán, s egyúttal megnézték a nyíregyházi karácsonyi pompában tündöklő főteret.

Mozgalmasan teltek december 6-a körül is a napok. Meglátogatta az óvodát Joulupukki, az igazi finn Mikulás, voltak Mátészalkán nagy Mikulás ünnepségen, ahol a rajzpályázat különdíját hozta el kis óvodásunk. Kisvonattal a hodászi főtéren levő falu karácsonyfájához mentek és az időseket is meglátogatták Szent Miklós ünnepe alkalmából. Az Angyalok Kertje óvodásai Mikulás- nap alkalmából versel, énekkel köszöntötték a Sója Miklós öregotthon lakóit. A gyerekek által készített mikulással és egy kis édességgel kedveskedtek az idősek nagy örömére.

A szülők és óvónők közösen készítettek adventi koszorút, asztali díszeket, melyet lelkipercek, az ünnepre való ráhangolódás előzött meg Kanyó Árpád parókus atya gondolataival.

Természetesen készültek pásztorjátékkal, amit előadtak a templomban. Karácsony előtt ismét meglátogatták az öregotthon lakóit, majd fát díszítettek az oviban s egyszer csak csengetett az angyal, s a fa alá sok-sok játék került.

Köszönet az óvónőknek fáradhatatlan munkájukért, hogy gazdaggá tették a gyermekek lelkét advent idején.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert