HÍRARCHÍVUM

Házszentelő a lakásotthonokban

Házszentelő a lakásotthonokban
2015. január 26. 11:30

Ismét nagy megtiszteltetés érte a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyerekeit és dolgozóit. A Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan Kocsis Fülöp püspök atya személyesen szentelte meg az intézmény lakásotthonait. A házakba érve, csak azokkal a gyerekekkel találkozhatott, amelyek valamilyen okból kifolyólag (betegség, délutáni foglalkozás) otthon tartózkodtak. A gyerekek közül néhányan már átélhették két évvel ezelőtt a lakóházak megszentelésének élményét, meghittségét, de legtöbbjük csak most találkozott vele. Püspök atya erre is készülve, a vízkereszt ünnepéről és magáról a házak megáldásáról is rövid ismertetőt tartott, amiből az is kiderült, hogy a lakásotthonok helyiségeinek meghintésére használt szenteltvíz ebben az évben különleges összetételű volt. Tartalmazott az idei Duna szentelés alkalmából merített vizet, és a Jordán folyó vizéből is volt benne.

A püspök atya kis történetekkel, anekdotákkal oldotta a gyerekekben láthatóan jelen lévő feszültséget. Ennek eredményeként a gyerekek már be mertek számolni iskolai előmenetelükről, illetve annak buktatóiról. A bátrabbak az ünneppel, a vallással, vagy a püspök atyával kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak. Indulás előtt a gyerekek és dolgozók egyaránt szívesen álltak oda egy közös kép érdekében.

Két éve még nem volt a központ berendezve, így oda nem juthatott el Kocsis Fülöp püspök atya. Idén örömmel látogatta meg az ott dolgozókat, annak ellenére, hogy a házszentelést ott már előző nap elvégezte Ősz Tibor atya, a Szent Lukács Szeretetszolgálat lelki igazgatója. A dolgozók örömmel fogadták a püspök közelségét, és többen áldását is kérték. A nap végére megannyi gyerek és dolgozó lett gazdagabb egy felemelő élménnyel, és remélhetőleg püspök atya is pozitív tapasztalatokkal távozhatott közülünk.

Tripsó Zoltán István,
a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ igazgatója

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert