HÍRARCHÍVUM

Beszámoló a kateketikai továbbképzésről

Beszámoló a kateketikai továbbképzésről
2015. március 12. 11:00

„Ha a tanítás művészet, akkor a tanításra való felkészülés tudomány” (F. Olrich)

A hittan tanítására való felkészülés részeként 2015. március 7-én került sor Nyíregyházán, a Hittudományi Főiskolán a katekéták 2014/2015-ös tanév II. féléves szakmai továbbképzésére.

A közös imaóra után Obbágy László atya előadását hallhattuk, melyet Az Egyház katekétája – a katekéta Egyháza címmel tartott.  Nagyböjti előkészületünk egyik jelentős állomása volt ez az előadás, pedig a „táplálkozás” volt az egyik vezérfonala. A mindennapi kenyér, az Eucharisztia, az Ige kenyere elgondolkodásra késztetett bennünket. Mi mennyire esszük meg Isten szavát? Mi az egyház? A biblikus földrajzban bővelkedő, személyes élményekkel, vallomásokkal gazdagított előadás szakmailag magas szintű, hiteles és élvezetes volt mindnyájunknak.

Ezt követően Verdes Miklós atya tolmácsolta Ferenc pápa Evangelii Gaudium címmel írt apostoli buzdítását.  A Szentatya szavaival biztatott minket, hogy a jelen világ kihívásai mellett merjünk találkozni, kilépni, kockáztatni a munkánk során.

A déli agapét követően Sütőné Görgényi Mónika hitoktatási koordinátor összegezte és egyben értékelte a hittanórák látogatása során tapasztaltakat.  A Mónika által elmondott őszinte gondolatok szívünkig hatoltak. Mélyen megérintett mindnyájunkat, hogy milyen alázattal beszélt a saját tevékenységéről, milyen szeretettel, tisztelettel és elismeréssel a hitoktató kollégák munkájáról.
A látogatásokról szóló összefoglalást ÖTLETBÖRZE  követte. Vállalkozó kedvű katekéta munkatársaink bemutatták nekünk hittan órákon alkalmazott, a gyerekek által kedvelt játékos feladataikat. Így irányításukkal mindannyian „gyermekké válva” kockáztunk, énekeltünk, hangjátékot adtunk elő

Ezen a szombati napon hitéleti, lelki, szakmai és tantárgy-pedagógiai ismeretekkel egyaránt gazdagodtunk.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetünket a szervezőknek, az előadóknak áldozatos munkájukért!

 

Testvéri szeretettel:
Majoros Mária
a katekéták egyike

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert