NEWS ARCHIVE

Legyen nekem a te igéd szerint – Ünnepélyesen kihirdették Kocsis Fülöp érsek-metropolitai kinevezését

Legyen nekem a te igéd szerint – Ünnepélyesen kihirdették Kocsis Fülöp érsek-metropolitai kinevezését
2015. március 23. 12:00

A beiktatás első lépéseként 2015. március 23-án a hajdúdorogi görögkatolikus székesegyházban ünnepélyes keretek között kihirdették Kocsis Fülöp érsek-metropolitai kinevezését. Az ünnepségen részt vett Leonardo Sandri, a Keleti Egyházak kongregációja prefektusa, Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, Erdő Péter bíboros-prímás, több hazai és külföldi püspök, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, egyházi, Soltész Miklós nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Kozma Péter szabolcs-szatmár-bereg megyei kormánymegbízott és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke. Az ünnepség ideje alatt a máriapócsi könnyező Mária-ikon is országjáró körútja során éppen Hajdúdorogon vendégeskedett.

Sandri bíboros köszöntő beszédében kiemelte: a mostani metropólia létrejötte után a magyarországi görögkatolikus egyház már nem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye leányegyháza, hanem testvéregyháza. A metropólia szó ugyanakkor anyaváros jelentéssel bír, mely jól fejezi ki az egyház belső szándékát ezzel az elnevezéssel: miként az anyaságnak, úgy ennek is egy mély és elkötelezett szolgálatnak kell lennie.

Beszédét követően Sandri bíboros átadta Ferenc pápa ajándékait az új érsek-metropolitának: egy kelyhet és egy diszkoszt az eukarisztikus egység jelképeként, s a családszinódus ezüst emlékérmét, utalva a magyarországi görögkatolikusok új, nagy családjára.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita elmondta: Még mindig megrendülten áll e csoda előtt az egész görögkatolikus egyház, s kiváltképp ő maga, aki néhány éve még egyszerű, elvonult szerzetesi életre vágyott, most pedig itt áll e történelmi pillanatban Magyarország első görögkatolikus metropolitájaként. Majd hozzátette: még nem tudja, pontosan mi vár rá, de készen áll a feladatra: „Éppen az én égi Édesanyámat követem ebben, aki az Örömhírvétel pillanatában még kevésbé értette az eseményt, látta a jövőt, mégis azt mondta: Legyen nekem a te igéd szerint.” Ugyanakkor kihangsúlyozta, senki nem gondolja, hogy ügyes taktikai vagy diplomáciai lépések állnak a metropólia megalakulása mögött. Sokkal inkább a háromszáz évvel ezelőtti eseményekhez mérhetők a történtek: akkor kegyhellyé lett Máriapócs, most metropóliává Hajdúdorog.

Ferenc pápa március 20-án alapította meg a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a Hajdúdorogi Metropóliát. A Szentatya ugyanezen hatállyal Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspököt nevezte ki a Hajdúdorogi Metropólia első metropolitájává, a metropólia székhelyévé pedig Debrecent tette meg.

Ferenc pápa ezzel együtt a Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra emelte, első püspökének Orosz Atanázt nevezte ki. Megalapította továbbá a Hajdúdorogi Egyházmegyéből leválasztott területből a Nyíregyházi Egyházmegyét, annak apostoli adminisztrátorává Orosz Atanázt nevezte ki.

Magyarországon eddig a görögkatolikus egyház számára két egyházkormányzati egység állt fent: az 1912-ben alapított Hajdúdorogi Egyházmegye, illetve a Miskolci Apostoli Exarchátus. Előbbit Kocsis Fülöp püspök, utóbbit Orosz Atanáz püspök-exarcha vezette.

A mostani ünnepi kihirdetést a későbbiekben az érsek-metropolitiai beiktatás további lépcsőfokai követik.

Zadubenszki Norbert
Fotó: Szabó Sándor

Kocsis Fülöp érsek-metropolita beszéde

Legyen nekem a Te szavad szerint – mondta Mária Gábrielnek, amikor meghozta neki az Örömhírt. Noha aligha értette, hogy mit jelentenek a különleges szavak: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Bíztatásul azt is hozzátette az angyal: Istennél semmi sem lehetetlen.

Krisztusban szeretett testvéreim!

Nagyböjt ötödik hetének végén jártunk, amikor Ferenc pápa közzétette azt a döntését, hogy a Magyarországon élő görögkatolikusokat érettnek és érdemesnek tartja arra, hogy egyházukat metropóliai rangra emelje. Ez a bejelentés percnyi pontossággal megegyezett azzal a pillanattal, amikor az Istenszülő csodatevő ikonja országjáró útja során – mintegy elvégezve ottani feladatát – szeretett szülővárosomból, Szegedről tovább indult, vissza, Máriapócs felé. Tudjuk jól, hogy magyar görögkatolikusságunk sorsa, viszontagságai, egész történelme szervesen kapcsolódik az Istenszülő vigasztaló, megerősítő szeretetéhez. Mégis, mint minden csodát, ámulva fogadtuk ezt a rendkívüli eseményt is. Krisztus földi helytartójának döntése Isten akaratából újabb fordulattal még szorosabbra fűzte hálánkat és ragaszkodásunkat a Pócsi Máriához.

Megérkezett tehát az örömhír, és mi megrendülten állunk e csoda előtt. Kivált én magam, ki korábban elvonult szerzetesi életre vágytam és készültem, s lám, néhány év leforgása után itt állok e történelmi pillanatban Magyarország első görögkatolikus metropolitájaként a Hajdúdorogi székesegyházban. Ki érti ezt a tényt, ki foghatja föl ezt az eseményt? Úgy érzem, én a legkevésbé. A minap ország-világ előtt bevallottam, most sem tagadhatom, hogy nem tudom, milyen feladatok várnak rám. Nem tudom, nem látom előre, hogy mit is jelent ez a helyzet, de készen állok. Éppen az én égi Édesanyámat követem ebben, aki még kevésbé értette az eseményt, látta a jövőt, mégis azt mondta: Legyen nekem a te szavad szerint.

Mária nem csak vigasztalást, bátorítást ad nekünk, hanem mindenekelőtt példát. Ő egy közülünk, egyszerű, teremtett ember, mégis olyan tökéletesen igazodott az Atya akaratához, hogy ennek következtében világra hozhatta nekünk a Megváltót. Erre az engedelmességre, Isten akaratának maradéktalan teljesítésére éppen ezekben a napokban emlékeztet bennünket az Egyház, nagyböjt ötödik szombatján, amikor az Akathisztosz imádságával fölidézi számunkra az Örömhírvétel üzenetét. A metropólia bejelentésének híre tehát nem csak az Istenszülőhöz köt még szorosabban bennünket, hanem bizánci rítusú egyházunkhoz is, mely ezen a módon is gondoskodik arról, hogy helyesen éljük meg az Isten titkait. Lám, nem kell tennünk egyebet, mint követni az Egyházunk iránymutatását, engedelmeskedni az egyházi elöljárónknak és megláthatjuk a csodát.

Senki ne gondolja, hogy megfelelő taktikai lépésekkel, ügyes egyházpolitikai diplomáciával lehetett mindezt elérni. Isten szeme rajtunk van, s elküldte nekünk mindenkor segítő Édesanyját, és így irányítja életünket, sorsunkat, történelmünket. Ki gondolhatta annak idején azt, hogy a szomorú császári rendelkezés után lesz még csodája Pócs községnek? Őseink, nemde, egészen más, emberi megoldásokkal próbálták legalább valamelyest helyreigazítani a fájdalmas sérelmet, hogy a hatalom elvitette a könnyező képet. De a mindenható Isten egészen másképpen oldotta meg ezt a hiányt. A másolat, amely most már nekünk minden kincsnél többet ér, újra könnyezett. Van valaki a görögkatolikusok közül, aki kételkedne abban, hogy Istenünk különleges gondviselő szeretetével segíti életünket, fejlődésünket? Lehet más okot találni erre a mostani, rendkívüli fordulatra, emelkedésre, mint a Jóisten ránk tekintő csodálatos szeretetét? Talán lelkesedésemben túlzok, de úgy látom, hogy az akkori, háromszáz évvel ezelőtti eseményhez mérhető igazán a mostani fordulat jelentősége. Akkor kegyhellyé lett Máriapócs, most metropóliává lett Hajdúdorog. Az már rajtunk múlik, testvéreim, hogy ez ugyanolyan lelki fordulat lesz-e vagy pedig egyházkormányzati átszerveződés csupán.

Legyen nekem a te szavad szerint! – mondta Mária az angyalnak. Legyen nekem a te szavad szerint! – mondja a metropolita a pápának. Legyen nekem a te szavad szerint! – kell, hogy mondja minden magyar görögkatolikus az Istennek, hogy maradéktalanul teljesüljön életünkben az Ő akarata. Azt már látjuk, hogy minden körülmények között a legjobbat akarja nekünk. Azt is látjuk, hogy a leglehetetlenebb helyzetben is végbe tudja vinni a maga akaratát. Akarhatunk-e ezek után mást, mint ő. Talán mától fogva a Miatyánkot is más lélekkel fogjuk mondani: Legyen meg a Te akaratod! Amint a mennyben minden Téged dicsőít, úgy akarunk mi is Téged dicsérni minden templomunkban s minden otthonunkban. Legyen minden templomunk és minden otthonunk mennyországgá! Szeretnénk ebben élen járni, mi, magyar görögkatolikusok, s főként a Te akaratod teljesítésében. Hiszen saját sorsunkban látjuk, saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy ha le is néznek bennünket, ha háttérbe szorítanak is minket, ha évtizedekre a föld alá taposnak is, hogy teljesen megsemmisítsenek, a Történelem Ura mégis fordít az események kerekén, s a szenvedések – bár kálvária útnak tűnnek is – mégis elvezetnek a föltámadásra. Környező szomszédjaink még nálunk is többet szenvedtek, mégis eljött nekik a föltámadás napja. Mennyien akarták akadályozni a Hajdúdorogi egyházmegye létrejöttét, mégis eljött a továbblépésének az ideje! Hála egyházunk vezetőjének, Ferenc pápának, hála az Anyaszentegyháznak, hála a mindenkor segítő Pócsi Istenanyának, hála a Mindenható, jóságos és emberszerető Istennek! Legyen meg az Ő akarata! Amen.


Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert