HÍRARCHÍVUM

Nemzetközi roma nap a Huszártelepen

Nemzetközi roma nap a Huszártelepen
2015. április 17. 11:21

1971. április 8-án rendezték meg Londonban a romák első világkongresszusát, melyen elfogadták a roma nép hivatalos himnuszát és zászlaját. Az ENSZ ezt a napot a roma kultúra világnapjává nyilvánította, 1990-ben pedig a romák hivatalos nemzeti ünnepévé vált. Ennek, valamint a két főszervezőnek, Ádám Renátának, a roma nemzetiségi önkormányzat elnökhelyettesének és Halász Krisztina igazgatónőnek köszönhető, hogy a jobb idő reményében ugyan két nappal később, de verőfényes napsütésben kerülhetett megrendezésre a huszártelepi roma nap, melyet Mussó László képviselő úr is megtisztelt jelenlétével. Szeretettel hívtuk meg a Keleti-lakótelep lakóit is, akik a meghirdetett focibajnokságban és a táncversenyben is nagy örömmel vettek részt. Nem titkolt szándékunk volt, hogy a két telep között tapasztalható feszültséget is enyhítsük, ehhez pedig keresve sem találtunk volna jobb alkalmat, mint a romák nemzeti ünnepét. Szikrázó napsütés, zene, tánc, izgalmas meccsek, jó társaság, egyszóval minden adott volt e kiemelkedő nap megünnepléséhez.

 

Boros András

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert