HÍRARCHÍVUM

„Egy rossz történet” az Avason

„Egy rossz történet” az Avason
2010. március 31. 11:21

Ezzel a címmel vehettünk részt a nyíregyházi Papnevelő Intézet kispapjainak zenés színdarab előadásán a miskolc-avasi jezsuita gimnázium diákjai és tanárai hallgatóságában. Ez duplán is fontos volt a diákok életében, mert mindazon túl, hogy egy nagyszerű előadáson vehettek részt, ez a színdarab volt a pénteki, húsvétra felkészítő lelki délután programjának a mottója és bevezetője. A színdarab üzenete nemcsak a tékozló fiú történetének a mondani valójára épül, hanem arra is, hogy merjünk egymás iránt aggódni, egymás sorsával foglalkozni, mondhatnám, a kereszthordozásban segítségére lenni a másiknak, mint cirenei Simon Jézus életében. Azt is megtanulhattuk a színdarabot figyelve, hogy minden ember életében vannak rossz napok, hónapok vagy évek, de ez nem jelenti azt, hogy annak a vége is törvényszerűen rossz kell, hogy legyen. Tudjuk, Isten görbe vonalakkal ír egyenesen! Vagy ahogyan a darab végére mindannyian megérezhettük: „… nincs rossz történet, csak rossz hozzáállás!”

Hálatelt szívvel köszönjük elsősorban a Papnevelő Intézet elöljáróinak és papnövendékeinek a színvonalas előadást, és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium vezetőségének, hogy lehetőséget biztosítottak a darab megvalósításához. Ne feledjük: „Nincs rossz történet, csak rossz hozzáállas!”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert