HÍRARCHÍVUM

Balkányban járt a hodászi Angyalok Kertje Óvoda

Balkányban járt a hodászi Angyalok Kertje Óvoda
2015. május 11. 00:00

Május 7-én, csütörtökön a CKÖ – Kulturális Fesztivál keretében a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvodában vendégeskedett a hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda egy csoportja.

Pásztor Lászlóné intézményvezető köszöntőjét a helyi Pipacs csapat tánca, majd a hodásziak műsora követte. Bemutatkoztak a helyi óvodás „tűzoltók” is, valamint játékos versenyek, kosárfonás, barkácsolás, népi játékok és póni lovaglás is színesítette a napot. A kézműves dolgok elsajátításában a szakolyi Ápoló-Gondozó Otthonból voltak segítőink. A finom ebéd mellett hagyományos népi ételek, például a cigány pogácsa is megízlelhető volt.

A terített asztal mellett a hodászi Cigány Kisebbségi Önkormányzat is együttműködési megállapodást írt alá a balkányiakkal, illetve az intézményvezetők és a lelki vezetők is rövid beszámolót adtak a jelen esemény jelentőségéről és az együttműködés további lehetőségeiről a helyi rádiónak.

Óvodásaink meglátogatták a balkányi egyházközség templomát is, és énekelték cigány nyelven a „Szunto Dél”-t (Szent Isten), és a Feltámadt Krisztus himnuszunkat is.

Köszönet a szervezőknek a tartalmas és színvonalas nap közös eltöltéséért!

Kanyó Árpád
hodászi paróchus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert