HÍRARCHÍVUM

20 éves a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség temploma – Ünnepségsorozatunk 2. napja

20 éves a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség temploma – Ünnepségsorozatunk 2. napja
2015. május 18. 11:51

Az első (nikeai) egyetemes zsinat atyáinak vasárnapján ünnepi templombúcsúi Szent Liturgiára került sor az 1995-ben felszentelt hodászi Mennybemenetel templomban.

Az ünnepi Liturgiát cigány nyelven a hodászi paróchus vezette, a homíliát pedig Főtisztelendő Dr. Kruppa Tamás általános helynök úr mondta. Ünnepi gondolataiban kiemelt helyet foglalt el a templom jelentősége: ez az a szent hely, amely vigasztal, ha egyedül vagyunk, amint érezhették a mennybemenetel után „magukra maradt” apostolok, és ez az Isten jelenlétének, a Szentlélek kiáradásának helye is, ahonnan mindig erőt kaphatunk az élet további feladataira. Megemlékezett Sója Miklós emberfeletti munkájáról, és biztatott is, hogy amilyen elszántsággal építettük, úgy legyen erőnk Egyházunkat és templomunkat továbbra is ápolni és fenntartani. A Jelenések Könyvét megidézve arról is szólt, hogy a Mennyek Országában már nincs templom, ott „Isten minden mindenekben”, és célunk az, hogy a földi templom szeretetén át Isten Országába, az „örök templomba” jussunk.

E templombúcsú különlegességét jelentette, hogy meghívást kaptak rá az elmúlt két évtizedben itt szolgált paróchusok és segédlelkészek, valamint imáinkban megemlékeztünk a Hodászon lelkipásztori kisegítőként szolgált akkori papnövendékekről is. Ünnepségünkre Magyarország Kormánya részéről elfogadta meghívásunkat Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, aki halaszthatatlan kormányzati tevékenység miatt bár nem tudott megérkezni, de lélekben ránk is gondolt a mai napon. Megtisztelt bennünket Hodász nagyközség polgármestere, Nagy János úr, és több más egyházközségekből érkezett vendégek.

A paróchusi köszöntéseket Juhász Éva cigányügyi megbízott megható szavai követték, melyekben visszaemlékezett a Hodásszal való „ismeretség megkötésére”, és az aztán eltelt időszakra. Végezetül Lakatos Sándor, a Cigány Egyházközség alelnöke üdvözölte a jelenlévőket, aki a gyökerek tiszteletéről és azok ápolásáról szólt: gyökér nélkül minden, még a cigánypasztoráció is elsorvadhat. Ezért kell azt mindig gondozni, és mint a régi ősök, úgy nekünk is a „mennyországban” érezni magunkat, bármikor a templomba lépünk.

A köszöntők után jelképes ajándékok átadása következett: az itt szolgált lelkészek egy cigány nyelvű Liturgia emlékfüzetet, a tisztelendő asszonyok pedig egy csokor virágot kaptak.

A körmenet után a nagyszámú ünneplő sereg az Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvodához vonult át. Itt került sor a 20 évről szóló történeti fotókiállítás megnyitására: helynök úr megnyitóját a volt három paróchus – Ft. Mosolygó Béla, Ft. Gelsei Gábor és Ft. Orosz István – visszaemlékező gondolatai követték, majd a nemzetiszínű szalag átvágása után a fenti termekben valamennyien megtekinthették az egy héten át még látható emlékkiállítást.
A jeles évforduló alkalmából egyházközségünk egy hordozható bannert készített, melyen másutt is bemutathatja a templom és az egyházközség elmúlt évtizedeinek jelentősebb fordulópontjait.

„E szent templom alapítóiról és jótevőiről emlékezzék meg az Úristen az Ő Országában”!

 

További képek: http://www.ciganypasztoracio.hu/hir/2015/20-eves-hodaszi-gorogkatolikus-cigany-egyhazkozseg-temploma-unnepsegsorozatunk-2-napja

 

Kanyó Árpád
hodászi paróchus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert