NEWS ARCHIVE

Országos történelmi verseny Nagykőrösön

Országos történelmi verseny Nagykőrösön
2015. május 19. 12:38

2015. május 15-én Nagykőrösön az I. világháború témájában a „Magyar Hősökre emlékezzünk” országos történelem versenyen 32 csapatból 19. helyet szerezték meg a nyíracsádi görögkatolikus általános iskolánk diákjai. A versenyre 125 pontot lehetet elérni. Diákjaink 57 pontot szereztek.  Első helyezést Miskolc csapata érte el, második és harmadik helyen a helyi Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói végeztek.  Iskolánkat, településünket az alábbi tanulók képviselték, név szerint: Kerülő Dóra, Papp Zsolt, Patalenszki Zsanett és Marozsán Norbert Máté. A versenyen egy különdíj került kiosztásra a számítógépes bemutatóból.  Erre a feladatra 15 pontot lehetet kapni. Diákjaink ebből négy másik iskola tanulóival együtt maximális pontot kaptak. Ebből a négy holtversenyes csapatból emelte ki különdíjjal a zsűri a versenyre vitt feladatunkat.  A zsűri kihangsúlyozta a több száz jelenlevő közül a Nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola kiemelkedő munkáját, előadását ebben a témában. Számítógépes bemutatónk Nyíracsád első világháborús múltjából készült. Köszönöm diákjaim példamutató hozzáállását. Köszönet illeti a felkészülés során pedagógus kollégáim, a községi könyvtár, az egyházak segítségét és a szülők áldozatos hozzáállását.

Jaczkó Ádám

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert