HÍRARCHÍVUM

Erdő Péter bíboros szentbeszéde húsvét vigíliáján

Erdő Péter bíboros szentbeszéde húsvét vigíliáján
2010. április 6. 08:09

Elhangzott a Szent István-bazilikában, 2010. április 3-án.

(Lk 24,1-12)


Krisztusban Kedves Testvéreim!

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Temetni akarja Krisztust az emberiség, nem dicsérni! – legalábbis sokszor így érezzük, ha körülnézünk az élet forgatagában, ahol dübörög a kereskedelem, ahol gyakran civakodás és gyalázkodás tölti meg a csodálatosan fürgévé és lenyűgözően hatásossá váló tájékoztatási eszközöket, ahol hosszú ideje, évszázadok óta, de emberöltőről emberöltőre más és más hangnemben és indoklással meg-megújuló hullámokban sugalmazza ez a világ, hogy temessük már el Krisztust, temessük el az emlékét, temessük el igaz történetét különböző elméletek, mesék, regényes torzítások vagy szándékos rágalmak törmelékhegyei alá.

De mintha por lepné Krisztus emlékét a mi szívünkben is. Mintha akár a keresztény életben is fontosabbnak éreznénk módszereket és stílusokat külső szorgoskodást és tudományos ismeretgyűjtést, mint a személyes kapcsolatot vele, akinek pedig önmagunk és az egész emberiség előtt a nevét viseljük, hiszen keresztények, vagyis Krisztus-követők vagyunk.

És ebbe a nagy temetési sürgés-forgásba világít bele Húsvét éjszakájának örömhíre. Sík Sándor ezt a mélyen szunnyadó feszültséget így fogalmazta meg:

Valami kozmikus vezényszó
Lüktet a légen át:
Mintha fölkelne az emberiség,
Temetni a Krisztust.
Ott van a menetben mind, aki él,
Jók és gonoszak, hitetlenek, hívők
Mind ott vagyunk, mind ott vagyunk.
Valami kozmikus dobszó veri a taktust,
S mindenfelől, koncentrikus körökben
Ömlik az emberiség:
Temetni a Krisztust.
És minden nyelvén a megváltott
És visszaváltatlanított emberiségnek
Egy láthatatlan pálca ütemére
Zuhog az egyetemes ének:
„Temessük el, temessük el!”

Valahol
A kristálytenger fölött,
A Szék előtt
Feszült inakkal áll az Angyal.
Szemei mint a villám, ruhája mint a hó,
Áll, vár és alig-alig győzi kivárni
A Harmadnap hajnallatát,
(Nem is harmadik igazán –
Isten türelme is feszült a pattanásig:
Csak ez éj, egy nap, egy hajnali perc)
És lendül a szárny,
És lebben a kő,
És elhangzik a mindenségben:
„Békesség nektek, én vagyok!” .

Krisztus feltámadásának felismerése diszkrét szeretettel, de ellenállhatatlan erővel és bizonyossággal világítja be a bűn, a reménytelenség, a kudarc, a gyűlölet, az értelmetlenség és hiábavalóság érzésének sötét éjszakáját. De hát miért ilyen diszkrét az Isten? Miért nem kiáltják bele az angyali hírnökök tízezrei az egész város, az egész világ utcáin mindenkinek a fülébe, hogy Krisztus föltámadt, hogy valóban Isten Fia (vö. Mk 15,39), hogy ezentúl már csak őrá kell, csak őrá szabad, csak őrá érdemes hallgatnia minden embernek (vö. Mt 17,5)? Lassan, lépésről lépésre tör utat magának a feltámadás felismerése és öröme a tanítványok lelkében. Az üres sír látványa, az angyali üzenet, a régi szentírási jövendölések és előképek fokozatos megértése, a feltámadt Krisztus megjelenése fokról fokra teszik teljessé a tanítványok meggyőződését és hitét. A nép egészéhez, sőt az egész emberiséghez pedig Krisztus ezt az örömhírt a tanítványok útján akarja eljuttatni. A nagy missziós parancsban mennybemenetele előtt ő maga küldi tanítványait az egész világra (vö. Mt 28,16-20; Mk 16,15-18). De hát miért is testesült meg a második Isteni Személy, ha nem azért, hogy velünk, emberekkel sorsközösséget vállaljon, hogy az Isten örök igéjét velünk, emberekkel közölje, hogy a mi sötétségünket világítsa be? A kereszt és a feltámadás küzdelme tehát nem csupán a természetfeletti világ hatalmas erőterében zajlik. Ott kezdettől egyértelmű, hogy egy a Szent, egy a Mindenható, és a legkiválóbb szellemi teremtmény sem lehet méltó ellenfele Alkotójának, ha százszor lázadni kíván is ellene. A mindenség nem két egyenlő erőnek a harcára épül. Alkotója csakis az isteni Szeretet és Bölcsesség, és ami rossz csak létezik a látható és láthatatlan világban, az mind hiányosság, az mind az értelmes és szabad teremtmény visszaélése a saját szabadságával.

Isten tehát Krisztus keresztjével és feltámadásával minket, embereket szólít meg. Az Üdvözítő, mint egész életében, úgy ezekben a drámai eseményekben is meghagyja az ember szabadságát. Isten maga ajándékozta az értelem és a szabadság képességét és méltóságát nekünk, ő maga „szomjazik arra”, hogy szabadon viszontszeressük őt. Jézus élete ezt az Ószövetségben már megfogalmazódott nagy igazságot teljesíti be: „Nem kedves előtted az engesztelő- és égőáldozat. Ezért így szóltam: Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat”. (vö. Zsolt 40,7-8; Zsid 10,6-7). Ilyen szabadon kell nekünk is keresni és teljesíteni Isten akaratát. Ezért ragyog fel olyan diszkrét fényben a föltámadás győzelmének ellenállhatatlan ereje is.

Járjunk hát nyitott szemmel a világban. Keressük zűrzavaros korunkban Isten akaratának jeleit. Minden helyzetet, ahol egy jó szóval, egy baráti tekintettel, személyes munkát vagy akár anyagi segítséget áldozva boldogabbá tudjuk tenni a körülöttünk élőket. Ezekben az apró helyzetekben ragyogjon fel az életünk, mint a feltámadás reggelén az örömhírt mondó angyal fehér ruhája. Így legyünk remény, méltóság, energia forrásai egész környezetünk számára. A mindenható Isten pedig, aki Krisztust feltámasztotta a halálból, nekünk is megadja az erőt, számunkra is készíti az emberi szóval ki nem fejezhető örök boldogság ajándékát.

„Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott!”. Amen.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert