HÍRARCHÍVUM

Hírek a pécsi görögkatolikus egyházközségből

Hírek a pécsi görögkatolikus egyházközségből
2010. április 6. 08:30

A Pécsi Görögkatolikus Egyházközség kulturális missziót vállalt a 2010. évre. A szórványban élő közösség célja, hogy a liturgikus élet mellett az „Európa Kulturális Fővárosa” rendezvénysorozathoz kapcsolódva különböző kulturális rendezvények által is tanúságot tegyen a keresztény értékek mellett, illetve a szélesebb közösséget is megismertesse a görög katolikus egyházi hagyományokkal, spirituális és kulturális értékekkel.

Az első ilyen rendezvény Grincsisin Artúr kiállítása volt a görögkatolikus templomban. Grincsisin Artúr kárpátaljai születésű festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett diplomát. Ez a tárlata rendhagyónak mondható, hiszen ezúttal nem festményekkel, hanem fotókkal mutatkozott be: a Pécsett látható köztéri feszületeket fényképezte és egy ezekből készült válogatást állított ki.

A kiállítás mondanivalója többsíkú. Egyfelől figyelemfelkeltő: ezek a feszületek itt vannak közöttünk, részei mindennapi életünknek, sokszor talán észre sem vesszük őket, úgy rohanunk el mellettük. Másfelől a tárlat jól illusztrálta a keresztek egymástól eltérő művészi koncepcióit, a kiállított fotókon hol a szenvedő, hol a megdicsőült Krisztus néz le ránk a keresztről. Nem utolsó sorban pedig a nagyböjti időszakhoz kapcsolódóan a fotók a kerszetről és megváltás művéről való elmélkedést, meditációt segítették elő.

A tárlatot Dr. Medve Zoltán kandidátus, egyetemi professzor (aki maga is görög katolikus vallású), rendkívül színvonalas előadása nyitotta meg. Az előadó szépirodalmi idézetekkel tarkított beszédében rávilágított a kereszt általános szimbolikája, a kereszténység megváltás-tana, az útszéli feszületek, az ikonfestészet és az ókerszetény illetve bizánci ikonográfia szoros spirituális kapcsolatára. Bodogán László parókus a kereszt-szimbolika nagyböjti aktualitását emelte ki köszöntőjében.

A kiállítás négy hete egyben lehetőséget adott a Xavéri Szent Ferenc görögkatolikus templom megtekintésére is. Az egyházközség tagjai felváltva vállaltak ügyeletet az időszaki kiállítás idejére - ugyanis a templom folyamatos nyitvatartása egész évben sajnos nem megoldható. A betérő látogatók így a barokk műemléktemplom értékeit is megszemlélhették. A faragott-aranyozott rokokó szószék, a Zsolnay-oltár, az Angster-orgona, Gebauer Ernő oltárfestménye a templom római katolikus múltját idézik; a bizánci stílusban megfestett ikonosztáz és a pócsi kegykép hagyományos ikon-technológiával készült művészi másolata pedig a jelenlegi görög katolikus hitéletnek fontos tárgyi értékei. Ezek a műalkotások Pécs egyik valóságos ékszerdobozává varázsolják a kis templomot. A hatást csak fokozta, hogy a kiállítás ideje alatt Csajkovszkij, Rahmanyinov illetve más szerzők bizánci liturgikus zenéje, vagy épp a Szent Efrém kórus éneke szólt a templomban.

A nagyböjti időszak közepén, Kereszthódoló vasárnapon az ünnepi Liturgián a Damaszkuszi Szent János Kórus vett részt és vezette az éneklést. A szertartás után az énekkar koncertet is adott, amelyen görög katolikus liturgikus énekek és más egyházzenei művek is elhangzottak. A több, magas színvonalon előadott ének között külön említést érdemel a "Háromszorszent", melyet három nyelven – görögül, ószlávul és magyarul – is előadtak. A Damaszkuszi Szent János Kórus színvonalas előadása segítette a jelenlévőket, hogy a kereszt misztértiumát mélyebb szinten is átéljék.

A Pécsi Görögkatolikus Egyházközség a liturgikus élet mellett jelenleg is újabb koncertek, kiállítások és egyéb kulturális rendezvények szervezésén dolgozik.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert