HÍRARCHÍVUM

Hozzád jöttünk nagy örömmel… - Gyalogos zarándoklat Demecserből Máriapócsra

Hozzád jöttünk nagy örömmel… - Gyalogos zarándoklat Demecserből Máriapócsra
2015. június 7. 22:36

A május közepén meghirdetett gyalogos zarándoklatra 16-an indultunk el Demecserből és a filiákból május 30-án, gyönyörű verőfényes időben, hogy égi Édesanyánkat köszönthessük. Útközben minden településen végig énekeltünk. Az emberek kijöttek a kapuba, keresztet vetettek, olykor velünk együtt énekeltek. Láttunk könnyező szemű embereket is! Mi pedig elvittük gondjainkat, bajainkat, örömeinket, és természetesen hálánkat is. Hálánkat, mert volt miért köszönetet mondanunk.

Mária annakidején sietve ment a hegyes tartományba, hogy köszöntse, meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Mi ha nem is hegyeken keresztül, - bár a kis emelkedők is hegynek tűntek, - siettünk buzgón az Istenszülőhöz. Siettünk, mert várt bennünket. Várt, mert szeret mindannyiunkat. Most is vár, mert szeret. Hát ezzel a viszontszeretettel zarándokoltunk oda, leszámítva az út nehézségeit, mégis nagyon megérte! Köszönjük a Jóistennek, köszönjük a minket szerető égi Édesanyánknak, s azoknak, akik teljes erőbedobással rótták még az utolsó kilométereket is! Köszönet azoknak, akikben bár a jó szándék meg volt, de a testi gyengeség nem tette lehetővé, hogy eljöjjenek velünk, de lélekben és imádságaikban velünk voltak.

Gyalogos Zarándokok

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert