HÍRARCHÍVUM

A nyíregyházi belvárosi görögkatolikus templom társ-székesegyházból székesegyház lett

A nyíregyházi belvárosi görögkatolikus templom társ-székesegyházból székesegyház lett
2015. június 13. 19:54

A templom közösségi imaéletünk színhelye, a szentély, ahol Isten gyermekeként mindannyian otthon vagyunk. Ezen a forró nyári napon, 2015. június 13-án a nyíregyházi belvárosi templomunkban két jeles esemény történt, délelőtt búcsúztunk a ballagó nyolcadikosoktól, s délután köszönthettük új metropolitánkat és új püspökünket.

A Nyíregyházi Szent Miklós Iskola nyolcadikosai délelőtt Szent Liturgia keretében adtak hálát az elmúlt évek minden kegyelméért, az iskolából elballagtak. Kora délután pedig egyre többen igyekeztünk a püspöki beiktatásra.

Mint az a korábbi értesülésekből kiderült, Ferenc pápa a Magyarországon élő görögkatolikusok számára létrehozta a Magyarországi Sajátjogú Metropóliai Egyházat, illetve ezzel együtt megalapította a Miskolci Egyházmegyét és a Hajdúdorogi Egyházmegyéből leválasztott területből a Nyíregyházi Egyházmegyét, melynek kormányzójává Dr. Orosz Atanázt nevezte ki.

Ismét jeles történelmi események részesei lehetünk. A tegnapi napon Debrecenben iktatták be hivatalába Kocsis Fülöp érsek-metropolitánkat, aki fizikálisan távolabb került tőlünk, „elballagott”, az Élet szólította…, de abban bízunk, hogy iskolaépítő főpásztorunk lélekben mindig velünk marad.

„Ha a rád bízott feladat súlyának tudatában a számodra minden nap szükséges megvilágosodást és erőt égre emelt tekintettel imáiddal kiesdekled, akkor buzgóságod gyümölcseinek nyájad mindenkor örvendezhet.” (Részlet első metropolitánk kinevezési okmányából.)

Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepére készülve gondolatainkban felötlik a párhuzam, a két szerzetes püspökünk buzgó imaélete garancia és örömünknek, bizakodásunknak az oka.

Az ősi törzsből sarjadt a legfiatalabb hajtás: a Nyíregyházi Egyházmegye.

Őszentsége Ferenc pápa 2015. március 19-én kelt apostoli konstitúciójával Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területével megalapította a Nyíregyházi Egyházmegyét. A konstitúciót, illetve dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök atya apostoli kormányzói kinevezését tartalmazó pápai bullákat Alberto Bottari de Castello nuncius úr hirdette ki a Nyíregyházi Székesegyházban a 16 órakor kezdődő ünnepi vecsernye keretében egyházi és világi elöljárók, illetve a hívek előtt.

Dr. Orosz Atanáz, a mai napon délelőtt beiktatott miskolci püspök apostoli kormányzónk hazaérkezett, ugyanis nyíregyházi születésű.

 

Néhány életrajzi adata:

Pappá szentelése: Budapesten, 1985-ben volt.

Szerzetesi fogadalmát Chevetogneban, 1996. június 19-én tette le.

Püspökké szentelése Miskolcon volt, 2011. május 21-én – címzetes paniumi püspök, majd a mai naptól miskolci megyéspüspök, nyíregyházi kormányzó.

 

Szolgálata:

1985-1987 segédlelkész Budapest-Rózsák terén

1987-1989 tanulmányok Rómában, a Pápai Lateráni Egyetemen az Accademia Alfonsianán, a Patrisztikus Intézetben az Augustinianumban

1989-1991 szemináriumi prefektus Nyíregyházán a Görögkatolikus Papnevelő Intézetben

1991-1993 szerzetesi jelöltévek a belgiumi Chevetogne-ban

1993-1995 rektor a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán és a Papnevelő Intézetben

1995-1999 szerzetesi évek a belgiumi Chevetogne-ban

1999-2010 szerzetesi évek Dámócon, a Krisztus Feltámadásáról elnevezett Monostorban

2001-től főiskolai tanár Nyíregyházán a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

2010-től egyetemi docens Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán

2010-2011 propedeutikus év elöljárója, Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben

2011-2015 a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchája

2015-től a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke

2015-től a Nyíregyházi Egyházmegye adminisztrátora (kormányzója)

 

Dr. Orosz Atanáz apostoli kormányzónk a Nyírségben nőtt fel 8 gyermekes papi családban. Jelmondata: Szeretlek Téged, Uram!

A legfőbb pásztor küldte a Miskolcra és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyére, az új egyházmegye élére.

Isten hozta Nyíregyházán!

 

 

Szabó Bernát Sándorné
a Szent Miklós Görögkatolikus
Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
intézményvezetője

fotó: Szabó Sándor

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert