NEWS ARCHIVE

Illés próféta búcsúja Máriapócson

Illés próféta búcsúja Máriapócson
2015. július 21. 10:14

Két zarándoklattal is emlékeztünk Illés prófétára a hétvégén.

A kárpátaljai görögkatolikusok július 18-án, szombaton délután érkeztek meg Máriapócsra. A több mint háromszáz gyalogos zarándok a több mint 70 kilométeres út után énekelve és meghatódva lépett be a templom kapuján, majd térdre borulva imádkozott a Könnyező Kegykép előtt. A csendes elmélkedést követően Atanáz püspök atya és Kapin István kegyhelyigazgató atya köszöntötte őket. A Szent Liturgia és a Paraklisz után megpihenhettek és megvacsorázhattak, 20 órától pedig kezdetét vette az éjfélig tartó virrasztás, amely körmenettel zárult.

Másnap a Miskolci Egyházmegye zarándoklata Utrenyével és Szent Liturgiával kezdődött. A Püspöki Szent Liturgiát Atanáz püspök atya vezette, mely során Molnár József diakónusszentelése is megtörtént.

 Püspök atyánk az utóbbi hetek Európát és Magyarországot érintő eseményeire utalva prédikációjában kiemelte, hogy ebben a nehéz helyzetben is törekedjünk az egyetértésre és segítsünk másokat, ahogyan Jézus is teszi azáltal, hogy „az élet kenyerét, önmagát ajánlja fel táplálékul”. A szertartás végén Kapin István atya megköszönte, hogy ilyen sokan elzarándokoltak Máriapócsra – a hétvége a gyalogos zarándokoké volt: sajópálfalai, nyíregyházi, ózdi csoportok is érkeztek az apostolok lován - és meghívta a vendégeket az augusztus elsejei családfesztiválra, valamint az augusztus 15-16-án tartandó Nagyboldogasszony-napi búcsúra.

 

Mikula Szilvia

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert